Mike Tyson beismerte, hogy elcsalta a doppingteszteket

Mike Tyson beismerte, hogy elcsalta a doppingteszteket


A hamarosan újra ringbe lépő Mike "Iron" Tyson mindig is hangoztatta, hogy ő bizony nem kokszolt. Egy friss interjúban azonban ennek ellenkezőjét mondta, konkrétan elárulta, hogy a sajátja helyett egy folyadékkal feltölthető műbrokit (versenysportolók használják előszeretettel), illetve a kisbabája vizeletét használta a vizeletvizsgálatoknál, így cselezve ki a hatóságokat.

Ennél a ténynél már csak az a szürreálisabb, ahogy erről Mike elkezdett mesélni:
"Marha jó volt. Egyszer a feleségemét használtam, de figyelmeztetett, hogy ezt ne csináljam, mert lehet, hogy a tesztből kimutatják, hogy terhes vagyok, vagy ilyesmi. Ezek után a kisbabám vizeletét tettem bele." – mesélte nagy büszkén Jeff Novitzky-nek, a UFC legfőbb doppingellenőrének, aki erre rámondta, hogy egyszer találkozott is ilyen esettel, hogy egy férfi vizeletmintája kimutatta, hogy terhes.

Jeff azt is elmesélte, hogy egyszer egy feka srác fehér műbrokival akart csalni az NFL-ben, de lebukott.

Mike november 28-án bokszol egy másik bokszlegendával, Roy Jones Jr-ral. Ugyan barátságos mérkőzés lesz elvileg, de Tyson többször is mondta, hogy nem játszadozni megy be a ringbe, hanem komolyan bokszolni.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá