„Platinum” keményen bekezdett az első menetben, azonnal rárohant Felderre, azonban az „Ír sárkány” nagyon okosan clinchbe fogta, ezzel pedig elvette ellenfele legnagyobb fegyverét, a brutális ütőerejét. Legalábbis megpróbálta, ugyanis Perry brutális erejű könyökösökkel hamar elérte, hogy – az összefejelés miatt felszakadó – Felder ne ragaszkodjon annyira ehhez a pozícióhoz.
A clinch bontása utána látványos állóharcot vívott a két harcos, fej-fej mellett haladtak a találatokban, Felder szép forgó technikákkal, Perry pedig nagy bombákkal operált.
A második menet elején „Platinum” egy gyönyörű kiemelést és levitelt mutatott be, majd miután az „Ír sárkány” sikeresen felállt a ketrec falánál, újból óriási könyökösök következtek. Ezután egy kicsit behúzták a féket a fiúk, de csak rápihentek a menet végi hajrára. Perry balhorga felszakította Felder jobb szemöldökét, annyira, hogy Marc Goddard bíró megállította a meccset és behívta az orvost a ketrecbe. A doktor engedélyt adott a folytatásra, Perry pedig csinált egy újabb látványos földrevitelt: egy slam-et. A menet végén Felder elmondta a sarkának, hogy eltörött a jobb keze…
Ez meg is látszott az utolsó felvonásban, az ír nem használta jobb kezét, ezzel pedig lehetőséget adott ellenfelének, hogy még több ütéssel/rúgással támadja a jobb oldalát. Perry egyértelműen a nagy ütésre várt, amivel lezárhatja az összecsapást, Felder pedig ezt kihasználva jött előre, és ért el szép, ámde nem megrendítő találatokat. A végén mindketten felpörögtek, a remek hajrá során Perry orra eltörött, még véresebbé téve a mérkőzést.
A bírók (egész pontosan a háromból kettő) Mike Perryt látták jobbnak, így alakultak a pontozólapok: 29-28; 28-29; 29-28
„Platinum” nagyon normálisan nyilatkozott a meccs után, méltatta Feldert, nem volt semmi trash talk, Istennek köszönte meg a győzelmet. Úgy látszik jót tett neki, hogy a Jackson-Wink akadémián készül.
Felder pedig minden tiszteletet megérdemel, egy súlycsoporttal feljebb bunyózott, és remekül helytállt. Bár a mérkőzés után, egy B kategóriás horrorfilmbe simán szerepet kapott volna:
Szólj hozzá