Mike Perry baseball ütőt vitt a szópárbajra

Mike Perry baseball ütőt vitt a szópárbajra


Mike Perry és Julian Lane a hétvégén összecsap a BKFC-ben.

Ez lesz "Platinum" első mérkőzése az egyre jobban feltörő szervezetnél, és Julian Lane-nél keresve sem találhatnánk neki jobb ellenfelet. A két fighter kis híján már két hónapja is összehozott egy tömegverekedést, íme:



Perry a most hétvégén érkező (február 19.) mérkőzésük előtti sajtókonferencián sem bírt a vérével, rövid szópárbaj után lazán előhúzott egy baseball ütőt a zsebéből, de a biztonságiak közbeléptek, mielőbb bármi is történhetett volna.

Lane viszont egyből lecsapta a magas labdát, és kiröhögtette Perry-t azzal, hogy:
"nézzétek a kis kurvát, baseball ütőre van szüksége!"

Erre Perry széthúzta az eszközt, ami így egyből egy nagy piros dildóvá alakult. Komikus jelenetek voltak, több szempontból is.



Aki nem vágná, ez az a Julian Lane, aki azzal vált mémmé, hogy a The Ultimate Fighter-ben sírva kérte, hogy hadd verekedhessen már, "let me bang, bro!" mondása azóta szállóigévé vált.

2018-ban nem túl impozáns (12-8-1) profi mérleggel hagyta maga mögött az MMA-t, és teljesen áttért a puszta kezes ökölvívásra, ahol azóta már 7 mérkőzése is volt, tehát már tapasztalt veteránnak számít itt is.

Perry korábban belekóstolt már a profibokszba, de egy mérkőzése volt csak ebben a szabályrendszerben, és itt ki is kapott kiütéssel. A Triad Combat-ban (az ökölvívást és az MMA-t vegyítik, de valójában 90%-ban ökölvívás az egész) Michael Seals ellen megmérkőzött, és pontozással nyert, megtörve ezzel a két mérkőzéses vereségsorozatát MMA-ban.

Ez egy nagyon jó kis mérkőzés lesz, egy igazi indulatmeccs. A bunyónak helyt adó gála a Knucklemania 2 nevet viseli, a prelimek magyar idő szerint vasárnap éjjeli fél egykor kezdődnek, a fő kártyát pedig éjjeli 2 órától sugározzák.

Ezen a linken nézheted majd – érdemes lesz, hiszen itt tér vissza hosszú kihagyás után Chad Mendes is, aki azt mondta, többet kap ezért a bunyóért, mint amennyit Francis Ngannou kapott a legutóbbi címvédéséért Ciryl Gane ellen.

A BKFC: Knucklemania 2 teljes programja:



Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá