MVP azt ígérte a gála előtt, hogy valami látványos fog történni a Nursulton Ruziboev elleni mérkőzésén, ehelyett azonban ismét egy meglehetősen felejthető összecsapást láthattunk.
Page egyhangú pontozással megszerezte a győzelmet, de három menet alatt mindössze 12 jelentős ütést vitt be. A 15 perces mérkőzés során egyszer sem tudta levinni Ruziboevet, a párizsi közönség pedig finoman szólva sem volt elégedett a teljesítményével. Page a mérkőzés után elismerte, hogy saját elvárásainak sem tudott megfelelni.
„Az a frusztráló az egészben, hogy nagyszerűen érzem magam” – mondta Page a UFC-nek adott mérkőzés utáni interjújában. „Néha egyszerűen nem teszek eleget, és az eredmény is azt mutatja, hogy nem tettem eleget. Valószínűleg egy kicsit jobban kellene hajtanom magam, és több kockázatot kellene vállalnom. Néha azt akarom, hogy minden túl tiszta és túl precíz legyen. Én magam is tudom, hogy több van bennem, és ez frusztráló, mert amikor belépek a ketrecbe, úgy érzem, hogy visszafogom magam. Többet akarok adni. A szurkolók többet érdemelnek, a UFC is többet érdemel. Tudom, hogy többre vagyok képes. Úgy érzem, már majdnem ott vagyok.”
Az, hogy Page 39 éves korában még mindig azt mondja, hogy „majdnem ott van”, meglehetősen furcsán hangzik egy olyan harcos esetében, aki elsősorban a látványos kiütéseiről és kreatív stílusáról vált ismertté, és ennek köszönhetően a világ egyik legizgalmasabb küzdősportolójának számított a Bellatorban.
Page azonban eddigi hat UFC-meccsén egyetlen mérkőzést sem tudott idő előtt befejezni, és az utóbbi teljesítményei miatt sokkal több kritikát kapott, mint elismerést, annak ellenére, hogy impreszív, 5-1-es mérleget épített fel a szervezetnél.
„Egy kicsit át kell alakítanom a stílusomat” – mondta Page. „Talán úgy kellene alkalmazkodnom, hogy az ellenfelek kényelmesebben érezzék magukat, amikor előre jönnek. Ez lehet, hogy egy kicsit kevésbé veszélyessé is tesz engem, de ha növelem a mennyiséget és a támadások számát, talán így is sikerülni fog. Vissza kell mennem a tervezőasztalhoz. Nem tudom pontosan, mi a válasz. Vissza kell mennem a tervezőasztalhoz, ki kell próbálnom a dolgokat az edzéseken és a sparringok során, aztán meglátjuk, mi történik.”
Mivel a UFC-vel kötött szerződése lejárt, Page-nek most le kell ülnie a szervezet mérkőzésszervezőivel és vezetőivel, hogy kiderüljön, szeretnék-e őt továbbra is a soraikban tudni.
„Le fogok ülni a UFC-vel, és őszintén fogunk beszélni” – mondta Page. „Tudom, hogy ennél többre vagyok képes. Arra törekszem, hogy jobb legyek. Adjanak jobb ellenfeleket, és bízzanak bennem, hogy valami különlegeset tudok nyújtani a közönségnek.”
Hogy a UFC elhiszi-e mindezt Page-nek, az már egy teljesen más kérdés. Csak az idő dönti el, hogy a szervezet új szerződést kínál-e neki, vagy a két fél útjai elválnak, és az „MVP” szabadügynökként kezdi meg a 2027-es évet.
Szólj hozzá