Így hát
„Iron” úgy döntött, kihívja a súlycsoport egyik legkeményebb arcát, Justin Gaethje-t. Chandler elmondta Ariel Helwani-nak, az ESPN újságírójának, hogy szerinte egyáltalán nem „Highlight” a „legütősebb” srác a UFC-ben.„Eddie Alvarez is legyőzte Gaethje-t, akit viszont én összecsomagoltam. Hogy lenne már Justin a legkeményebb bunyós a UFC-ben? Én vagyok az! De ha ezt meg akarja cáfolni, lépjen velem Octagonba és bizonyíthat.”
Rövidesen meg is érkezett a válasz Twitteren Ali Abdelaziz-tól, Gaethje menedzserétől:
„Nyitottak vagyunk rá. Justin megküzdött már egy csomó harcossal, aki sokkal keményebb, mint Michael Chandler. De kicsit vegyen visszább, túl sokat próbálkozik a médián keresztül.”
Kicsit érdekes Ali szájából azt hallani, hogy valaki sokat szerepel a közösségi médiában, holott ő ennek a mestere. De ez csak egy kis megjegyzés. Térjünk vissza az eredeti témához.
Ugyanis Chandler-nek volt egy pár szava Dustin Poirier felé is, aki azt mondta róla, hogy még tennie kell azért, hogy kiérdemeljen egy címmeccset.
„Ne mondják rám, hogy nem érdemlem meg. Csak most jöttem a szervezethez, de berúgtam az ajtót. Kiütöttem Hookert két és fél perc alatt, akit Poirier nem tudott befejezni 25 perc alatt sem. Bebiztosítottam magam a legjobbak között.”
Annyi biztos, hogy Chandler bárkivel kiállna a ranglista élmezőnyéből, nem válogat az ellenfelek közül, ami becsülendő. Sérülést nem szedett össze a legutóbbi meccsén, szóval remélhetőleg hamarosan újra láthatjuk őt akció közben.
Főleg, ha Gaethje ellen összejön az nagy tűzijáték lenne.
Szólj hozzá