"Ha úgy érzitek, nem érem meg a pénzem, engedjetek el. Miért bunyóznék fele annyiért, amit az előző bunyómon kerestem csak amiatt, mert a másik fickó nem hoz elég nézőt? Ne dumáljatok itt a világjárványról, amikor a tőzsdéről olyan infók jönnek, hogy most jobban pörög minden, mint valaha. Már mindenki dolgozik és ti meg vesztek egy szigetet. Ne szórakozzatok velünk és a rajongókkal tovább.
16 éve csinálom ezt. Sosem mondtam nemet egy bunyóra sem. Kihívtam az akkori 3. kiemelt versenyzőt, az év kiütése lett belőle. Harcoltam az akkori 5. kiemelttel, és még harcolnom sem kellett, mert minden idők leggyorsabb KO-ja lett belőle a UFC-ben. Hátsó kertekben bunyóztam, és még azok az arcok sem bántak velem annyira tiszteletlenül, mint a UFC."
Ezek bizony súlyos, kemény szavak.
Pár napja Jon Jones mondott egy időre búcsút Dana White-éknak, miután nem voltak hajlandóak 15 millió dollárt fizetni azért, hogy felmenjen nehézsúlyba és megküzdjön Francis Ngannou-val. Szóval először a félnehézsúlyú bajnok, most pedig a BMF bajnok intett be a gigacégnek. Henry Cejudo is panaszkodott korábban arra, hogy nem kap elég pénzt és ő vissza is vonult már – igaz, nem bérfeszültség miatt.
Nem jó irány ez, nagyon nem jó. Az MMA manapság már simán felveszi a kesztyűt az ökölvívással népszerűségben, de a bunyósok fizetése nem tükrözi a hype-ot, talán Conort és Overeem-et leszámítva.
White azzal védekezett – elég mérgesen, tesszük hozzá –, hogy nem vették meg azt a szigetet, és ezt az egész Bunyósziget dolgot azért találták ki, hogy az MMA-sok – főleg a bunyósok – pénzt kereshessenek a koronavírus idején is. Hozzátette, hogy a UFC-s bunyósok függetlenek, itt nem úgy mennek a dolgok, mint az NFL-ben, ahol kötelezik a versenyzőket edzésre és meccsekre.
Moments after @GamebredFighter sent a series of tweets condemning UFC's contract negotiations, Dana White responded to the "BMF" champ.
— MMA Junkie (@MMAjunkie) June 5, 2020
"Anybody that doesn’t want to fight doesn’t have to fight, including Masvidal and Jon Jones."
Full interview: https://t.co/Ryj76NRMmt pic.twitter.com/dcs07oHwqH
NFL: 47-53%
NBA: 50-50%
NHL: 50-50%
A videóra így reagált Masvidal:
I’m not an independent contractor if I can’t go anywhere else to make a living. Let me go and let me see if I’m worth it @espn #supernecessary
— Jorge Masvidal UFC (@GamebredFighter) June 5, 2020
"Nem vagyok független, ha nem mehetek el más céghez a megélhetésemért. Engedjetek el, és lássátok meg, mennyit érek."
Szólj hozzá