A könnyűsúlyú bajnoki cím sorsa forog kockán október 21-én, a UFC 294-en, amelyen Islam Makhachev védheti meg övét Charles Oliveira ellen. A mérkőzés esélyese a címvédő, már csak azért is, mert úgy vette el a braziltól az övet, hogy állóharcban és földharcban is felülmúlta.
Bár ebben a sportban bármi megtörténhet, Ali Abdelaziz, Justin Gaethje és Islam Makhachev menedzsere azt mondta, "The Highlight" lehetőséget fog kapni a UFC-től a címszerzésre.
„Ha Islam nyer – amiben én egészen biztos vagyok –, akkor Justin Gaethje lesz a kihívója. Mi is ezt akarjuk, a UFC is ezt akarja. Justin Gaethje ráadásul ki is érdemelte ezt. Nem történhet meg, hogy így kiütöd Dustin Poiriert és nem kapsz címmeccset utána. Islam a legjobb könnyűsúlyú bunyós a Földön, sőt, szerintem súlycsoportoktól függetlenül is. ”
Gaethje volt már bajnoki kihívó korábban kétszer is.
Először Khabib Nurmagomedov uralkodása idején, de a dagesztáni klasszis nem engedte, hogy éljen a lehetőséggel. Khabib legyőzte őt is submissiönnel, majd a mérkőzés után visszavonult, majd később kijelentette, hogy az amerikai akkorákat üt, mint egy kamion – nagyobbakat, mint bárki más, ugye Conor McGregort is beleértve.
Másodjára Charles Oliveira állt előtte, akit többször leütött, végül mégis a brazilt nyert, submissiönnel, az év egyik legizgalmasabb bunyóján.
Ha Ali jóslata beteljesül, az azt is jelentené egyben, hogy Islamnak jó ideig nem lesz még visszavágója Alexander Volkanovskival, aki mindenkinél közelebb került Islam legyőzéséhez, sokak szerint ezt meg is tette, csak a pontozóbírók látták máshogy.
Szólj hozzá