Megvan, ki ellen és mikor tér vissza Deontay Wilder! - TDMG
"The Bronze Bomber" egészen 2019-ig brutálisan jót menetelt, 42–0–1 volt ekkor a mérlege, azonban úgy néz ki, Tyson Fury elvette a lelkét, vagy a kor viseli már meg. A 39 éves alabamai bunyós a legutóbbi öt mérkőzéséből ugyanis négyet elvesztett, hármat TKO-val, és csak egyszer tudott nyerni, igaz, az egy nagyon szép KO volt Robert Heleniusszal szemben.
A mai hivatalos bejelentés szerint Wilder június 27-én szépítheti a mérlegét, riválisa az a Tyrrell Anthony Herndon lesz, akit csak kevesen ismernek. A 37 esztendős Tyrrell egy csúcsformában lévő Wilder számára egy rettenetesen könnyű ellenfél lenne (mérlege 24-5), de ki tudja, lehet, hogy a mostaninak már azért meggyűlik vele a baja – ezt majd meglátjuk június 27-én, illetve 28-án, hiszen a gálát Kansasben rendezik meg.
Egy biztos: Wildert a közelmúltban elszenvedett zakói ellenére sem szabad leírni, hiszen minden idők legkiütésveszélyesebb (van egyáltalán ilyen szó?) bokszolójaként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, 43 győzelméből 42 KO – ez az arány magasabb, mint Mike Tysoné, igaz, Wildernek feleannyira sem voltak jók az ellenfelei, mint Iron-nak.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá