Megszakadtak a tárgyalások GSP és az UFC között
MMA

Megszakadtak a tárgyalások GSP és az UFC között


Woodley hiába akarta nagyon, nem jött neki össze, hogy GSP-vel meccseljen.



Biztossá vált, hogy Tyron Woodley első címvédése Stephen Thompson ellen lesz, ezt maga Dana jelentette be még a múlt hét folyamán. Ezzel tehát az is eldőlt, hogy sem Nick Diaz, sem pedig GSP nem tér vissza, legalábbis nem a bajnok ellen. Pedig Tyron nagyon akarta a két lehetséges opció közül legalább az egyiket, Dana döntésébe nincs beleszólása. Látszólag nagyon nincs ínyére, hogy Wonderboy ellen bunyózzon, amiatt folyamatosan hangoztat is minden platformon. Legutóbb épp Dana twitter bejegyzésére reagált oly módon, hogy ő sem szóban, sem írásban nem egyezett bele abba, hogy Thompson ellen mérkőzzön. Úgy látszik azt hitte, hogy ezzel majd meg tudja hatni a főnököt.

GSP esetében lassan hozzá kell szoknunk, hogy kútba esik a dolog, ha a visszatéréséről van szó, jelenleg nem lehet megmondani, mit is akar valójában. Állítólag Bisping ellen komoly sansz volt arra, hogy újra lássuk őt, de megint csak a vérnyomásunk emelkedhetett a hír olvasása közben. Az UFC is ráfeküdt pedig a dologra, hogy jöjjön egy Woodley vs. GSP, de közeli források szerint a kanadai ex-bajnok végül visszautasította a kopasz ajánlatát, ezzel pedig továbbra is nyitva hagyta a kérdést azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán akar-e még az Oktagonban küzdeni? És ha akar, akkor mikor, és ki ellen? Egyszer talán ezekre is választ kapunk, addig pedig imára kell kulcsolnunk a kezünket, ha ismét a ketrecben szeretnénk őt látni, hátha megkapja az isteni jeleket.

H.Ákos

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá