Meglepetés! Daniel Dubois kiütötte Anthony Joshuát az ötödikben, pedig ő volt bajban!

Meglepetés! Daniel Dubois kiütötte Anthony Joshuát az ötödikben, pedig ő volt bajban!


Rekordszámú közönség kíséretében, Wembleyben tartották meg Daniel Dubois vs. Anthony Joshua világbajnoki bokszmérkőzést, amely során Dubois megvédte IBF világbajnoki övét.

A mérkőzés esélyese Joshua volt, aki legutóbb Francis Ngannout félelmetesen kivégezte, de az aurája nem félemlítette meg Danielt.

Joshua ugyanúgy kapott ki most, mint ahogy Andy Ruiz Jr-tól is elszenvedte élete első vereségét 2019-ben, és ahogy Wladimir Klitschko is leütötte a mérkőzésükön 2017-ben: ő volt nyeregben, az ellenfele meg lett ütve, azonban Dubois is kihasználta, hogy AJ túlságosan kinyílt, és keresztbe verve KO-zta a kihívóját az ötödik menetben.



WOW! AJ a 4. kivételével mindegyik menetben padlózott, ebből az utóbbiból már ő sem tudott felkelni.

Joshuának nem volt kifogása a mérkőzés után, elismerte ellenfele győzelmét, bár bevallotta, hogy nagyon felbosszantotta, hogy kikapott. Ez volt a negyedik veresége, ami egyébként jól láthatóan meglepte a helyszínen lévő Conor McGregort és Tyson Furyt:



AJ menedzsere azt nyilatkozta, látjuk még Joshuát a ringben.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá