Eleinte úgy volt, hogy a két bokszoló bemutató mérkőzést vív egymással július 20-án (ezt maga Mike jelentette be pár hete), ami miatt elég bosszúsak voltunk, hiszen ez azt jelentette, hogy egy bohóckodás lesz az egész. A bemutató mérkőzéseken ugyanis nem ritkán tiltják a KO-t és a komolyabb találatokat is, ez történt Mike Tyson vs. Roy Jones Jr bemutató mérkőzésen is.
Most viszont HÁL ISTENNEK kitudódott, hogy ez nem igaz. Az MMAFighting egyik újságírója, Mike Heck jelentette, hogy információi szerint a Texasi Engedélyezési és Szabályozási Minisztérium, ami a bunyót felügyeli, professzionális bokszmeccsek szabályai szerint kezeli a találkozót.
Ez azt jelenti, hogy a bunyót pontozni fogják, és az eredmény bele fog számítani a hivatalos mérlegükbe. Ennek értelmében Mike 50-7-re vagy 51-6-ra módosulhat, Paulé pedig 10-1-re, vagy 9-2-re.
"Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy ez egy igazi bunyó lesz! Júliusban találkozunk!" - reagálta Jake Paul a hírre.
View this post on Instagram
A Mike Tyson vs Jake Paul bunyó szabályai
A mérkőzés 8 menetes lesz, minden felvonás két percig tarthat maximum, és 14 unciás kesztyűket viselnek majd a felek.
Tyson számos edzésvideót posztolt, láthatóan nagyon komolyan veszi a felkészülést, még azt is nyilatkozta, hogy a füves cigitől és a szextől is megvonja magát július 20-ig.
Az 57 éves Tyson 2005-ben bunyózott utoljára, és ő minden idők egyik legkiütésveszélyesebb bokszolója. A bunyót a Netflix közvetíti majd, május 16-án lehet megvásárolni a PPV-ket az eventre, melynek előmeccsét Katie Taylor vívja Amanda Serranoval.
Szólj hozzá