Megint Amerikában portyáztak Sárközi Róberték, két profi MMA-győzelmet zsákoltak be

Megint Amerikában portyáztak Sárközi Róberték, két profi MMA-győzelmet zsákoltak be


Az úti beszámolót Sárközi tollából a kattintás után olvashatjátok.


Sziasztok!

Egy nagyon komoly héten vagyunk túl – vágjunk is bele! Hétfőn a Team Alpha Male-ben kezdtük az edzést Urijah Fabernél, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. Sokat gurultunk, iskoláztunk, külön foglalkozott velünk Adam Corrigan, aki az állóharcot csiszolja az Alpha Maleben.

Tudni kell, hogy Alpháéknak 12 bajnoka van különböző szervezeteknél, és náluk van a UFC férfi harmatsúlyának bajnoki öve. Urijah külön edzett velünk is .Jó kapcsolatot alakítottunk ki a menedzserével, aki bentlakásos edzőtábort tud biztosítani a magyar versenyzőknek. A másik terem, amit meglátogattunk, a UFC gym volt, ott az erőnléti edzéseket végeztük, illetve ott fejeztük be a fogyasztást.



A hétvégét a Gladiator Challenge profi MMA-meccsével zártuk. Itt nagyon jó barátom, Vancsik Nándor, a Bács Team vezetője Horváth Ádámot küldte a ketrecbe. Ádám Tom Cookkal meccselt, és pillanatok alatt hátsó fojtással le is zárta a küzdelmet. Ádám idáig a HMMAF amatőr mezőnyében versenyzett. Innentől kezdve elindult a profi karrierjének egyengetése.

Másik versenyzőnk Besztercei Rajmund Ózdról, ő 77 kg-ban bunyózott a mexikói Tony Juarezzel. Rajmund nagyon kemény csatában, a 2. menetben szintén hátsó fojtással nyert.

Nagyon nagy pozitívum volt ez a számunkra karrierjük építésében. Több menedzser is megkeresett bennünket, hogy minél több magyart vigyek ki a jövőben. Cèlunk továbbra is a magyar MMA építése, hogy minél több srácot kivigyünk meccselni, és a végcél a UFC.

Köszönjük az edzőknek, szponzoroknak, támogatóknak. Üdvözletem küldöm a Totaldamage olvasóinak!

Sárközi Róbert

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá