Megagálát jelentett be a Glory!

Megagálát jelentett be a Glory!


A világ jelenlegi elsőszámú kickbox-szervezete bejelentette következő gálájának dátumát és névsorát, melyen a szervezet legnagyobb nevei szinte kivétel nélkül szerepelnek, így az év alighanem legnagyobb kick-box eseményét már januárban megkapjuk.

A Glory 77-re január 30-án kerül sor, melynek programja nem kevesebb, mint 4 (!) címmérkőzést tartogat számunkra.

A főmérkőzést a hosszú ideje regnáló nehézsúlyú bajnok, a holland Rico Verhoeven (57-10, 17 KO) vívja az első számú kiemelt marokkói Jamal Ben Saddik (35-7, 28 KO) ellen, mely kettejük epikus trilógiájának (jelenleg 1-1-re állnak két igen szórakoztató összecsapást követően) lezárását jelentheti.

A Co-main event tétje a félnehézsúlyú öv lesz, melyért a szintén régóta regnáló, ám az utóbbi időben kissé halványabb orosz bajnok Artem Vakhitov (21-5, 8 KO) és a középsúlyban bajnok, félnehézsúlyban pedig interim bajnok, az évek óta domináns brazil Alex Pereira (32-6, 21 KO) mérkőzik egymással.

Érdekesség, hogy ha Pereira nyer, ő lesz az első ember a szervezet történetében, aki egyszerre két súlycsoport vitathatatlan bajnokának mondhatja magát.

A váltósúlyú öv is terítékre kerül, itt a bajnok francia, Cédric Doumbé (73-6-1, 43 KO) és az interim bajnok, a holland Murthel Groenhart (69-24-3, 40 KO) csapnak majd össze, mely a harmadik felvonása lesz kettejük trilógiájának (ők is 1-1-re állnak, ám a második meccsüket szinte érthetetlen módon adták oda Groenhartnak a pontozók), mely remélhetőleg véget fog vetni az évek óta tartó szócsatának.

A negyedik címmeccsen a hölgyeké a főszerep, első ízben védheti meg szuper-harmatsúlyú övét az amerikai Tiffany Van Soest (21-4-1, 6 KO), ellenfele a brazil Aline Pereira (6-1, 1 KO) lesz.

A főkártyán a címmeccseken kívül még két nehézsúlyú csatára kerül sor, a horvát Antonio Plazibat (18-3, 11 KO) csap össze a marokkói Tarik Khbabez-zel (46-6-1, 26 KO), valamint a holland Louis Tavares (62-8, 22 KO) és a szurinami Donegi Abena (24-7, 6 KO) is egymásnak mennek.

Reméljük, a vírus ebbe már nem rondít bele, és végre minden Hari-vereségből felocsúdott kickbox-rajongó beírhat egy igazán ütős eseményt a naptárába.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá