A 29 éves Arnold a divízió egyik nagy reménysége, 12 mérkőzéses nyerő szériában várta Hollowayt, aki csak két évvel idősebb nála, de már számtalanszor bebizonyította, hogy az egyik legjobb a világon.
Ezen a mérkőzésen is.
Szokás szerint nagyon pörgős kick-box mérkőzést láthattunk, amely során "Blessed" simán kipontozta vetélytársát, öt menet után az ő kezét lendítették a magasba. Voltak azért Arnoldnak is momentumai, nagy volt az adok-kapok, de Max jobban játszott a távolságokkal, testrúgásai pedig nagyon erősek voltak és rendre befigyeltek.
Az utolsó menet elég forró volt, Allen tudta, hogy finisre van szüksége a győzelemhez. Látszott is rajta, nagyon felpörgette a tempót, de Max is tudta, mit kell tennie, nagyon élvezetes csatát láthattunk. Az utolsó 10 másodperc is rendkívül izgalmas volt, egy könyökös betalált Arnoldtól, Max vasfeje ezt benyelte, és Hollowayé volt az utolsó szó, egy ütéssel a végén még megingatta a britet.
Azt tekintve, hogy Holloway (24-7 MMA) már a mérkőzés előtt is a második volt a hivatalos rangsorban, ez azt jelenti, hogy címmérkőzést kell kapnia megint.
Már csak az a kérdés, hogy ki ellen, ugyanis a súlycsoportban a pehelysúlyú bajnok, Alexander Volkanovski csap össze Yair Rodriguezzel, az átmeneti pehelysúlyú bajnokkal július 8-án, és ha ott tegyük fel Alexander címet véd megint, akkor negyedjére is össze kell csapnia Max-szel.
De ez még nagyon a jövő zenéje.
A Holloway vs. Allen olyan jó volt, hogy érdemes visszanézni, ezen a linken (ha hirdetés jön be az első videó helyén, görgess lejjebb)
25 minutes done!
— UFC (@ufc) April 16, 2023
Decision between these two up next at #UFCKansasCity pic.twitter.com/F3njurxsxc
Szólj hozzá