Max Holloway közleményt adott ki a veresége után
MMA

Max Holloway közleményt adott ki a veresége után


Dustin "Gyémánt" Poirier sikeresen lerombolta 13 mérkőzéses nyereségszériáját Max Hollowaynek, aki a UFC 236-on feljebb ment egy súlycsoportot, hogy újabb bajnoki övet szerezzen.

Sokan döntetlent kiáltottak, hiszen Max hihetetlenül jól bírta az iramot, az egyik menet végén csak a gong mentette meg Dustint egy fojtástól, de az igazság az, hogy még soha, senki nem verte meg ennyire a hawaii-t – még Conor McGregor sem, aki 2013-ban csinálta meg ezt a bravúrt.

Az "Áldott"-at azonnal kórházba kellett szállítani, nem adhatott interjút senkinek, ebből Dana White nem engedett. Úgyhogy a UFC pehelysúlyú királya csak az interneten keresztül tudott kommunikálni a rajongóival. A következőket üzente:



A 27 éves bunyós azt írja, egyszer fenn, egyszer lenn, és néha lejjebb kell csúszni ahhoz, hogy a csúcsra érj. Folytatni fogja, bár azt nem írta, hogy melyik súlycsoportban. A végén méltatta Dustint, és hozzátette: "A gyémánt örök."

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá