Max Holloway készen áll egy újabb 10 meccses nyerő szériára
MMA

Max Holloway készen áll egy újabb 10 meccses nyerő szériára


Az egykori pehelysúlyú bajnok megdöbbentően fiatal ahhoz képest, hogy már most mennyi mindent elért a sportban. A mindössze 29 éves bunyós 27 profi MMA mérkőzést vívott meg életében, ennek zömét a UFC-ben, ahova 2012-ben csatlakozott, 4 profi bunyó után.

Érdekesség, hogy Dustin Poirier volt az első ellenfele a promóciónál (kicsit erős kezdés, mi?), és kikapott tőle fojtással.

De visszatérve az aktualitásokhoz: Max jelenlegi mérlege 1-3, és bár ugyan ebben benne van két vitatható pontozás Alexander Volkanovski ellen, a hírnevén azért egy pici csorba azért esett. Ezt jól tudja ő is, de azt nyilatkozta egy friss interjúban, hogy kész akár újra 10 mérkőzést egyhuzamban megnyerni, ha ez kell ahhoz, hogy újra bajnok lehessen:
Nem bántam meg semmit a múltból, azt tettem, amit tennem kellett. De a múltam nem véletlenül nevezzük múltnak. Tovább kell lépni és előre nézni. Keményen fogok melózni, ez nem az első rodeóm. Sok embernek mondtam, 'ha az kell, hogy újabb 10 meccset nyerjek meg egyhuzamban, akkor azt fogom tenni."

Max Holloway január 16-án tér vissza az Octagon-ba Calvin Kattar ellen.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá