Sok fightert kihívott már – többek között Alexander Volkanovskit is –, és most ki tudja miért, de Max Holloway jutott az eszébe. Az egykori lég- és harmatsúlyú bajnok egy friss ESPN-es interjúban mondta, hogy meg tudná verni a pehelysúlyú ászt, mert sokkal okosabb és jobb nála:
"Soha nem hívtam még ki Max Holloway-t, még akkor sem, amikor még bajnok volt. A jövőben azonban szeretnék bunyózni vele. Nem hiszik el az emberek, mert rohadt magas és sok mindent elért a sportban, de le tudnám győzni. Imádnám a kihívást. Imádom, hogy a legtöbben azt hiszik, nem tudnám megverni. Magasabb nálam és elég sok damage-t adott ki másoknak, de úgy érzem, túl okos és ügyes vagyok hozzá képest" – mondta "Triple C".
Cejudo még csak 34 éves, és dupla súlycsoportos bajnokként mindent elért már az MMA-ban, de nagyon sok jó bunyója lehetne még, ha valóban a visszatérés mellett döntene. Legutóbb Dominick Cruz-t győzte le TKO-val 2020. májusában, ezzel megvédte a harmatsúlyú bajnoki címét.
Eggyel korábban Marlon Moraes-t ütötte ki, azelőtt pedig az agyokokszolt T.J. Dillashaw-t TKO-zta mindössze 32 másodperc alatt. Holloway valóban elég nagy falat lenne neki, hiszen ő pehelysúlyú, és könnyűsúlyba is simán befér, míg ez a 163 centis Cejudo-ról nem igazán mondható el.
Mondani persze könnyű, hogy bunyózna vele. Túl komolyan nem kell venni Henry-t, hiszen mint írtuk, számos alkalommal kihívott bunyósokat, mióta visszavonult, és ezekből a kihívásokból semmi sem lett végül.
Szólj hozzá