Masvidal célpontjai: Magny és Usman
MMA

Masvidal célpontjai: Magny és Usman


A UFC váltósúlyú harcosa megunta a várakozást, visszatérne.

Jorge Masvidal legutóbb a UFC 225 során volt a ketrec közelében, de csak, mint Colby Covington segítője, és talán éppen csapattársa győzelme hozta meg számára a kedvet, hogy újra belépjen a nyolcszögbe.

Utolsó mérkőzésén, 2017 novemberében, Stephen Thompson-tól szenvedett vereséget, most viszont nem talál olyan embert, aki aláírna ellene egy meccsre:
„Nagyon frusztráló… Persze kapok majd ellenfelet, a Top 10-ből, vagy lejjebbről. Valakinek úgyis lebontom az arcát!”

Legszívesebben Kamaru Usman arcán végezne bontási műveletet, miután Neil Magny nem volt vevő az alábbi kihívásra:
„Az egyetlen dolog, amivel ez az anorexiás köcsög küzd, az a cukorbetegség. Velem persze nem mer.”

Válasz híján, új hadjáratot indított, ezúttal Usman ellen, aki Demian Maia legyőzése után címmeccset szeretne kapni. Masvidal szerint ez nevetséges, ahogy az is, hogy Usman – saját állítása szerint – mind a két kezét eltörte a brazil elleni összecsapáson:
„Ez a srác azt hiszi, hogy – a két héttel a gála előtt beugró – Maia legyőzése után, majd az övért mehet. Érdekes gondolkodás… Még ő akart velem bunyózni, majd azt mondta nem vállaltam a meccset. Persze most, hogy kihívtam, már nem akar harcolni. Láttam őt Colby (Covington) sarkában, úgy tudtam el van törve mind a két keze. De ez a csávó keményebb, mint Wolverine (Farkas), a sérülés legkisebb nyoma sem látszott rajta. Marvel-filmekben kellene szerepelned haver! Én nem tudom miből vagy tesó, de eltörted mind a két kezed és így nézel ki? Ez szupererő a javából!”

Ha pedig már ilyen jól belelendült a „Nigériai rémálom” ekézésébe, akkor rátett még egy lapáttal:
„Remek altató volt az a mérkőzés, Maia nem volt formában. Szabadítsuk meg a srácot a szenvedéseitől. Mennyi idő alatt készülsz fel a meccsre? Állj ki ellenem, vagy legalább próbálj meg! Csak állsz és várakozol. Erről szól manapság a bunyó, ilyenné vált, egy rakás nagyszájú rohadékká.”

Habár ezeket olvasva Masvidal sem több egy „nagyszájú rohadéknál”, azért van igazság abban, amit mond. A rangsor már tényleg alig számít valamit, ellenben ha valakinek nagy a szája (lásd: Colby), az könnyen címmeccset kap egy-két nagyobb név legyőzése után. (Bár el kell ismerni Colby felnőtt a feladathoz és megérdemelten nyert.)

Reálisan nézve nem valószínű, hogy összejön a Masvidal vs. Usman meccs, de „Gamebred-nek” jelenleg a szája a legerősebb fegyvere (kedvenc csapattársától kaphatott pár tippet, hogy hogyan is működik ez a trash-talk dolog), hiszen a ranglista kilencedik helyezettjeként elég sűrű előtte a mezőny.
A Magny-meccs talán összejöhet, de én valószínűbbnek tartom, hogy be kell majd érnie egy Top-10-en kívüli harcossal.

Ti mit gondoltok, illetve ki ellen látnátok szívesen az amerikai bunyóst?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá