Ez volt az olasz második veresége zsinórban, úgy, hogy a mérlege egyre rosszabb, és a legutóbbi öt meccséből csak kettőt tudott megnyerni. Az egykori középsúlyú UFC bajnoki kihívó nem tudja, mihez kezdjen most.
„Semmi túl komoly – csak pár vágás és zúzódás” – írta Vettori az Instagram-sztorijában. „Baszki, ember. Az élet néha megmutatja, hogy még ha mindent beleadsz, a szívedet és az összes erődet, akkor is elmaradhatsz a céltól. Szoros meccs volt. Majdnem elkaptam a harmadik menetben. De úgy tűnik, nem volt elég. Bassz*meg. Még csak azt sem tudom, mit mondjak.”
A 31 éves Vettori most először szenvedett el egymás után két vereséget MMA-karrierje során. Több mint öt éve stabil tagja a középsúlyú ranglista top 10-es mezőnyének, de most veszélyben van, hogy kicsússzon onnan. Egyelőre nem tudja, hogyan akadályozza ezt meg.
„Köszönöm az ATT-nek. A legjobbak a világon, tesó. … Szeretlek titeket. Köszönöm, UFC. Mit mondhatnék még, tesó? Fogalmam sincs.”
Dolidze vele szemben nagyon jó szériában van, ez volt a harmadik bunyója, amit megnyert zsinórban, eggyel korábban Kevin Hollandot TKO-zta, azelőtt pedig Anthony Smith-t múlta felül. A 12. helyen volt a ranglistán, Vettori pedig a 8. volt, úgyhogy minimum helyet fognak cserélni kedden, amikor frissítik a listát.
A 36 éves fighter azt mondta a gála után, hogy hajlandó trilógiát adni az olasznak, csupán a tiszteletből, ami egy nagyon szimpatikus nyilatkozat volt a részéről.
“Győzni mindig jó, viszont ez a Vettori felett aratott győzelem nagyon fontos, mert szerettem volna ezt a győzelmet visszaszerezni, amit Londonban elvetek tőlem. Remélem, az ellenfelem hamarosan jobban lesz. Kemény, kitartó bunyós. Tudtam, hogy milyen kemény és hogy milyen nehéz finiselni őt. Megadta nekem ezt a visszavágót. Ha a UFC trilógiát szeretne, én hajlandó vagyok ebbe belemenni, már csak tiszteletből is, mert anno ő is bunyózott velem, pedig nem kellett volna. Akkoriban ő a 7. volt, én meg a 10. Ennek ellenére megadta nekem a lehetőséget, szóval most én is megadnám neki. Bár szerintem a UFC-nek más tervei vannak velem.” – mondta a grúz.
Szólj hozzá