Manny Pacquiao is bebizonyította, hogy a kor csak egy szám (videó)

Manny Pacquiao is bebizonyította, hogy a kor csak egy szám (videó)


A múlt héten Urijah Faber 40 évesen visszatért, és az első menetben elintézte 26 éves ellenfelét.

A győzelem után sokan azt mondták, "a 40 az új 20", és hogy ez mennyire igaz, azt jól mutatja, hogy Manny Pacquiao is megcsinálta ugyanezt a bravúrt: legyőzött egy nála sokkal esélyesebbnek tartott fiatal bunyóst, aki ráadásul veretlen világbajnok volt.

Keith Thurman – akinek anyukája egyébként félig magyar :) – nagyon szépen bokszolt, de Manny ellopta a show-t egy leütéssel: ballal és jobbal is eltalálta az amerikait, mind fejen, mind testen. Ez volt a második alkalom, hogy Keith a földre került 30 mérkőzés során. Akkorát esett, mint egy ólajtó:



Pac-Man a második végén láthatóan húszévesnek érezte magát, és joggal: az elsőben majdnem kiütötte a bajnokot, a másodikben pedig megint jobb volt nála:



Pacquiao egészen a 6. menetig menetelt, leiskolázva ellenfelét, de aztán az visszatért, nyert három menetet. Thurman a tizedikben bekapott egy nagyon kemény, aztán még egy tiszta testütést a legendától, ami miatt búcsút inthetett egy esetleges pontozásos győzelemnek:



Manny végül megosztott pontozással nyert, amit nem nagyon értek, mert ez elég sima 115-112 volt – bár ugyebár láttunk már ennél sokkal rosszabb pontozást is, akkor is pont Pacuiao bokszolt.

"One Time" előtt le a kalappal, rendkívül jól viselte élete első vereségét, legendának nevezte Pac-Man-t, aki meg elmondta a meccs utáni interjúban, hogy esze ágában sincs visszavonulni.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá