Májusban derül ki, véget ér-e Jorge Masvidal bunyókarrierje, vagy sem
MMA

Májusban derül ki, véget ér-e Jorge Masvidal bunyókarrierje, vagy sem


Májusban esedékes "Gamebred" tárgyalása.

Jorge Masvidal majdnme egy napra pontosan egy éve ütközött egykori edzőtársával, Colby Covingtonnal, akivel ma szívből utálják egymást. A mérkőzésen Colby bebizonyította felsőbbrendűségét, simán kipontozta a botrányhőst.

Ha már a ketrecben nem tudta megverni, Masvidal civilben tette meg ezt, váratlanul letámadva a mit sem sejtő Covingtont egy étterem előtt, "Chaos" egyik fogából letörve egy darabot. Colby – sokak szerint gyáva módon – beperelte egykori partnerét az egyébként valóban elítélendő tettéért, amiért Jorge akár 10 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

A UFC ennek ellenére betervezett Masvidalnak egy mérkőzést áprilisra Gilbert Burns ellen. Ha bűnösnek találják, és súlyos büntetést szabnak ki rá, akkor Masvidal megy a levesbe, 5-8 év múlva ugyanis már nem lesz abban a korban, hogy bunyózni tudjon a UFC-ben magas szinten.

Az előtárgyalás (pre-trial) május 10-én lesz, a tárgyalás pedig május 22-én, szóval lehet majd izgulni.

Masvidal érveit nem ismerjük, de nehéz lesz ártatlannak kihozni Jorge-ot, hiszen egyértelmű, hogy ő volt (beismerte korábban), és az is egyértelmű, hogy mit csinált (csomó szemtanú volt). Nem tudjuk, ezt hogyan úszhatná meg Masvidal.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá