Május 8-án bunyózik Holly Holm
MMA

Május 8-án bunyózik Holly Holm


"The Preacher's Daughter" két győztes meccs után május 8-án ismét bunyózik a UFC-ben. Az egykori profi bokszoló ellenfele Julianna Pena (10-4) lesz harmatsúlyban, aki a The Ultimate Fighter bunyóreality 18. szezonjának győztese.

Holly Holm (14-5) elég hullámzó teljesítményt nyújtott az utóbbi években. Ronda Rousey legyőzésekor 10-0 volt a mérlege, úgy volt, ő lesz minden idők legjobb női versenyzője a UFC-ben. A hype már réges rég véget ért, hiszen egymás után háromszor is kikapott élete legnagyobb győzelme után, legutóbbi 9 meccséből mindössze 4-et tudott csak megnyerni.

Julianna Pena hasonló cipőben jár. Ugyan ő is győzedelmeskedett legutóbb, de legutóbbi 4 meccséből, 2017-re visszamenőleg kettőt nyert csak meg. Amennyiben az Ultimate Fighter-es mérlegét is belevesszük, akkor 13-4 a mérlege.

Nagyon jó párosítás tehát ez. Mivel Holm a 2. kiemelt, ezzel a győzelemmel nagyot léphet előre az újabb címszerzési lehetősége felé, ami így 39 évesen óriási nagy szó. Gyakorlatilag – és erről megdöbbentően kevés szó esik – ő az egyik legidősebb női versenyzője a UFC-nek.A korából adódóan Holm már tart egy rekordot, 37 évesen ő lett a legidősebb női versenyző, aki címmérkőzésen vett részt.

Csak hogy érezzétek ennek a súlyát, Cris Cyborg még csak 35, Gina Carano 38, Ronda Rousey 34. Legjobb tudomásunk szerint (javítsatok ki, ha tévedünk, mert tévedni emberi dolog) Marion Reneau a UFC történelmének legidősebb aktív női bunyósa, 43 éves. Julianna Pena mindössze 31.

Vajon sikerül nyernie Holm-nak?


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá