Ha hinni lehet a UFC volt könnyűsúlyú világbajnokának, Benson Hendersonnak, akkor Mackenzie Dern személyében születőben van az MMA új női kiválósága. De ki is ő, és miért gondolja Bendo, hogy ő a jövő?
Nos, Dern az MMA világában viszonylag ismeretlen jelenségnek számít. Idén júliusban mutatkozott be a profik között, ahol eddig egy pontozásos győzelmet aratott. A szemtelenül fiatal – mindössze 23 éves – hölgy azonban a brazil jiu-jitsu világában már szinte mindent megnyert, amit lehetett. Ezek után váltott az MMA-ra, és Henderson szerint ez nagyobbat fog szólni, mint korábban bárki más.
Nagyobb lesz, mint Ronda Rousey volt a veresége előtt. Óriási lesz, a munkához való hozzáállása egyszerűen remek. Nézzétek csak meg, többszörös BJJ világbajnok, megnyerte az ADCC-t, nyert Abu Dhabiban. Világbajnoki címeket nyer, ő a legmagasabban jegyzett női jiu-jitsu versenyző a világon. Nagyon jól dolgozik, elképesztő sportoló. Természetesen dolgoznia kell az MMA-hoz szükséges készségein, de a földön utolérhetetlen. Bármelyik nő kerülne vele a földre, ő lekopogtatná, vagy dominálná, ahogy az első ellenfelével is tette.
Dern szalmasúlyban versenyez, és a jövő év folyamán szeretne az UFC-be igazolni. Ehhez, figyelembe véve veretes BJJ múltját, már csak néhány MMA-győzelem hiányzik. A jiu-jitsu brazil változatát gyakorlók közül több kimagasló versenyző is megpróbált már korábban berobbanni az MMA-ba, de eddig csak keveseknek – Demian Maia, Ronaldo Souza, Fabricio Werdum – sikerült a legjobbak közé kerülniük. Bendo szerint Mackenzienek ezzel nem lesz gondja.
A jiu-jitsu alapjai annyira jók, hogy könnyen át lehet alakítani azt az MMA-ra. Ő nem olyan, mint azok a jiu-jitsus srácok, akik elkezdtek MMA-zni, de csak a külsőségeket vették át, mindenféle flancos dologgal előhozakodtak, de a végén csúnyán képen lettek törölve. Korábban többen is megpróbáltak átállni az MMA-ra, de a jiu-jitsujuk annyira speciális volt, hogy nem tudták megfelelően alkalmazkodni az MMA-hoz. Emiatt nem is értek el akkora sikereket, mint korábban – a jiu-jitsuban. Azért nem voltak sikeresek, mert az alapjaik nem elég erős.
Mackenzie stílusa kiválóan illeszkedik az MMA-hoz, mert az alapok annyira erősek nála, hogy lehetővé teszik a számára körmönfontabb technikák alkalmazását a földön, és emiatt az MMA-ban is nagyon jól megállja a helyét. Úgy hiszem, a lelkét is kidolgozza, hogy az MMA világ felszínén maradjon és jobbá váljon. Nagyon fiatal, és hatalmas sztárrá fog válni. 10 év múlva filmekben fog szerepelni, és azokban is nagyon klasszul fog alakítani. Egyszerűen király lesz!
Bármennyire is jók az alapok, egy karrier beindítása sosem egyszerű feladat. Bendo ezzel is tisztában van, és erre is kitért.
A kihívás abban van, hogy felnőjön a feladathoz, ami nehéz. Megütnek, megrúgnak, elszomorodsz, kapsz egy háromszöget, bordán térdelnek. Megélni ezt nagyon nehéz, de úgy látom, hogy megvan minden eszköze és képessége megvan, hogy sikerüljön neki. Ahogy emelkedik a tét, úgy lesz egyre nehezebb megszerezni azt. Ez átok és áldás egyben.
A női MMA egyre szélesebb közönséget vonz, és sorra találkozunk kivételes képességű bunyósokkal. A szalmasúly igazán kemény divízió, amit jelenleg a lengyel hölgyek uralnak. Azt hiszem, igazán izgalmas időszaknak nézünk elébe, ha arra gondolunk, hogy Mackenzie Dernnek valóban sikerül-e felnőnie a feladathoz. A következő lépést mindenesetre hamarosan meg is teheti az MMA-sztárrá válás útján, épp most tűzték ki ugyanis a következő meccsét az október 14-én, Dallasban megrendezendő Legacy FC 61-re.
Szólj hozzá