Ma egy éve, hogy Holly Holm kiütötte Ronda Rouseyt
Az MMA történetének egyik legnagyobb meglepetése történt ezen a napon egy évvel ezelőtt. A női ketrecharc úttörője és legnagyobb sztárja, Ronda Rousey, a veretlen és legyőzhetetlennek hitt bálvány megborult, szó szerint.
Ezzel a váratlan vereséggel talán csak az említhető egy napon, mikor Nate Diaz kopogtatta Conor McGregort, de amíg az ír sztár egyből – halovány – revansot vett legyőzőjén, sőt, azóta bezsebelt még egy övet, addig Rowdy visszatérése azóta is várat magára. Egészen pontosan december 30-ig, amikor Amanda Nunes ellen lép a ketrecbe, és megpróbálja visszaszerezni harmatsúlyú világbajnoki címét és régi dicsőségét.
Rousey-t talán csak az vigasztalhatja, hogy Holly Holm első címvédésén elvesztette az övet, és azóta egy újabb keserű vereséget mondhat magáénak, csakúgy, mint Miesha Tate, aki ugyanígy járt, és szombaton be is jelentette visszavonulását.
Ronda nemrég azt nyilatkozta, hamarosan szintén nyugdíjazza magát, amit egy Nunes-vereség után szinte biztosra vehetünk. Meglátjuk, hogy a UFC 207 az ő nagy visszatérése, vagy végleges búcsúja lesz-e.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá