Luke Rockhold ígéri, hogy visszatér, de nem a BKFC-ben

Luke Rockhold ígéri, hogy visszatér, de nem a BKFC-ben


A UFC egykori középsúlyú bajnoka, Luke Rockhold a hétvégi BKFC 41 gálán kikapott Mike Perrytől, aki sokáig eggyel lejjebb, váltósúlyban bunyózott. Ez volt Luke első küzdősport mérkőzése, mióta tavaly bejelentette, hogy visszavonul az MMA-tól, mert túl öregnek tartja magát.

A 38 éves Strikeforce és UFC ex-bajnok jól kezdett Perry ellen ezen a kesztyűk nélküli ökölvívó mérkőzésen, azonban fel kellett adnia a mérkőzést a második menetben, mert Perry egyik ütése kitörte az egyik fogát.

A vereség ellenére a négy mérkőzéses vereségszériában lévő Luke azt mondta, nem hagyja abba:



„Hát, bassza meg, mit is mondhatnék? A kesztyűk nélküli ökölvívást befejeztem. Őrült egy szarság. Talán egy nagy szakáll vagy egy jobb fogvédő megmentette volna a fogam. Jó bunyó volt, kár, hogy így ért véget. Mike, te vadállat! Szép volt. Ez nem a vég, visszatérek. Valami kesztyű azért nem ártana" – hangzott el Rockholdtól az Instagramon.






Rockhold fogát egyébként már helyre is tette egy fogorvos, a sérült rágószerv jobb lett, mint újkorában.

A világ egyetlen profi karate ligája, a Karate Combat már be is jelentkezett Rockholdért, azt kérdezték tőle a poszt alatt, hogy mit szólna ahhoz, ha legközelebb gi-t és kesztyűket viselne. Luke válaszolt is a kommentre, a következőket írta:

„Karate Combat, beszélhetünk."

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá