Luke Rockhold a UFC-nek is megerősítette, hogy itt a vége
MMA

Luke Rockhold a UFC-nek is megerősítette, hogy itt a vége


Attól még, hogy az utóbbi meccsei miatt egyesek "üvegállúnak" csúfolták Luke Rockhold-ot, ő egy igazi, nagybetűs Bunyólegenda.

Mindene megvolt ahhoz, hogy bajnokká váljon a UFC-ben, és végül el is érte ezt az álomcélt. Brazil jiu-jitsuban világbajnok volt 2007-ben kék és lila öv kategóriában, és az állóharcára sem lehet panasz, rúgótechnikája például párját ritkítja. 16 győzelméből 14-et idő előtti finissel ért el (6 KO, 8 szub), kérdőjel-rúgásai (ezt azért emeljük ki, mert a kedvenc rúgótechnikánk) pedig mindig feltüzelték a közönséget a meccsein.

A már megszűnt Strikeforce vitathatatlan bajnokaként, két címvédés után érkezett a UFC-be, és bár Vitor Belfort egy zseniális kiütéssel kivégezte, utána 5 mérkőzést nyert meg akkora nevek ellen, mint Michael Bisping, vagy Lyoto Machida. Karrierjének fénypontja Chris Weidman legyőzése volt 2015-ben, ekkor akasztották a derekára a bajnoki övet is.



Luke a múlt hétvégi UFC 278-on (itt nézheted vissza) három év kihagyás után úgy elfáradt a Paulo Costa elleni meccsén, hogy szó szerint állni is alig tudott. Ehhez képest óriási szívet mutatva, az utolsó utáni erőtartalékait is ellőve több nagy találattal is megmutatta, hogy még akkor is veszélyes, ha alig lát a vértől és alig kap levegőt.

Rendkívül motiváló volt.

Ezen kívül még egy ikonikus mozdulatot is hátrahagyott az utókornak, amikor direkt összekente Costa fejét a saját vérével – ezek a pillanatokra örökké emlékezni fogunk.

Rockhold nemrég mindenkit biztosított afelől, hogy nem a pillanatnyi rossz hangulata mondatta vele, hogy nyugdíjba vonul így 37 évesen, pár órája a UFC-t hivatalosan is értesítette arról, hogy valóban szeretne visszavonulni.

Annak rendje és módja szerint az amerikai lekerült a UFC névsoráról és már a hivatalos rangsorban sincs ott a neve.



Köszönünk mindent, bajnok!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá