Ma 21:00-tól a Sport 2 műsorán megnézhetőek az UFC 202: Diaz vs McGregor main card bunyók, td_skovax ismét az egyik kommentátor, tehát spoileresen kezelendők az alábbi sorok.
Mintha március 5 óta nem aludtam volna. Az egész Conor vs Nate, Conor vs UFC, fanok vs Conor cirkusz egy inszomnia ködös és zavaros valójának képei lettek volna. Az elején még némileg szórakoztató, aztán egyre frusztrálóbb és nyomasztó lett, aztán rá kellett eszmélnem, hogy Conor McGregor mindnyájunkkal megosztotta pokoljárásának mérföldköveit. Nem mintha kértük volna, nem mintha ő ezt akarta volna, az UFC és média fújta Conor-művek világból kellett alászállnia az írnek, hogy démonjai között újra találkozzon önmagával és élete legnehezebb kihívását megugorja.
A mai napig nem tudom, hogy a pehelysúly legyilkolása közben Conor mennyire veszítette el a kapcsolatot a valósággal. Addig is az ellenállhatatlan magabiztossága volt a fő fegyvere a technikai képzettsége mellett, a mentális hadviselés az ellenfelei irányába szerintem részben tudatos, részben pedig zsigeri volt. Viszont a Poirier, Siver, Mendes és Aldo meccsek során ez egy olyan szintre lépett nála, ami azt engedte feltételezni megnyilvánulásain, hogy valóban elhitte érinthetetlen mivoltát. A másik oldalon egy időben milliónyi régi és új MMA, vagy inkább Conor fan hitte el ezt szintén, folyamatos megerősítést visszacsatolva a bajnok irányába. Egy ördögi öngerjesztő folyamat lett ez, ez hajtotta a hype vonatot. és így vagy úgy, de mindenkit elért az őrület. Ez volt a Conor-tükör-világ, és innen indult pokoljárására az ír a Nate Diaz elleni UFC 196-os vereséget követően.
Ugyanis az a Conor nem tudta legyőzni Nate Diazt, ha pedig ma hajnalban ismét az a Conor jött volna a ketrecbe, akkor ismét kikapott volna. Vissza kellett térnie a valóságba, ehhez azonban el kellett engednie Conor-nak azt az arcát/mivoltát, amitől ő volt az érinthetetlen Conor McGregor.
Nos, ez sikerült. És mocskos nehéz volt. Mikor leültek a tervezőasztalhoz John Kavanagh edzővel, és végigvették Nate Diaz eddigi vereségeit, akkor azt írhatták fel a lapra elsőként, hogy végy egy Rafael Dos Anjost. Az RDA-recept aránylag egyszerű: rúg szét Nate első lábát, ugyanis arra helyezi a testsúlyát, arról üti a jabeket és a hátsókat. Ha szétment a lába, lelassul, kevesebbet üt, aztán jöhet a föld. Mindez igazolódni látszott mindjárt az első menetben. Conor sorra küldte a combosokat, mellette a már első meccsen is precízen célzott balosait fejre. Nate pár kontra jab kivételével nem tudott sokat hozzátenni a bulihoz, az első és második menet 7-8 perce alatt háromszor ütötte le őt Conor. Egyik esetben sem volt komoly bajban Nate, a földön várta Conort, aki azonban erre nem volt vevő, felállítatta ellenfelét. Ezen a ponton tér el Conor taktikája az RDA-receptől, a brazil ugyanis zokszó nélkül vállalta a földharcot Diaz-al.
Aztán a második menet közepén jött a deja vu. Conor tankja ismét kiürült. Vagy legalábbis mozgása lassult, ütéseit nem úgy húzta, Nate pedig megindult. Belemászott Conor arcába és küldte a kombinációit, a ketrec falánál préselt. Ez volt a pont, mikor Conor-nak a pokolból vissza kellett indulnia, ugyanis a harmadikban darabjaira esett szinte, voltak olyan pillanatok, mikor úgy éreztem, hogy álló KO közelében van. A negyedik menet azonban McGregor eddigi UFC karrierjének csúcspontja. Felejtsük el az Aldo elleni tündöklését, itt saját magát, az említett démonjait kellett legyőznie, erre pedig képes volt. Tudta tartani nyomás alatt is a taktikát, minden erejét beosztotta, és visszahozta magát a meccsbe, hogy az ötödikre ismét némi lélektani előnnyel jöjjön ki. Az utolsó menetben aztán a túlélés volt a lényeg, mély lélegzetek közepette az óra sűrű csekkolása és gyakori kihátrálás a közelharcokból, a clinch veszélyéből. Ha a régi Conort vártuk, akkor a fújjolás és Nate gúnyos beintésének éltetése illik a képbe, sokan a Menekülő Királyról írnak. Ha viszont úgy tekintünk ezekre a pillanatokra, mint Conor fegyelmezett, régi énjét levetkőzni kész momentumra, akkor azt csinálta az ír, amit már az első meccsén is tennie kellett volna egy közel 20 fonttal nehezebb srác ellen.
Az ötödik menetet követően a pontozók többségi döntéssel Conort hozták ki győztesen. Nate úgy tűnt, hogy csalódott, de gyors beletörődéssel jelezte, hogy ennél a szervezetnél szerinte ő nem nyerhet egy Conor forma ellen. Azt is elmondta, hogy borda és térdsérüléssel küszködve szarabbra sikerült a felkészülése, mint az első meccsük előtti 11 napos beugrós történet. McGregor a Király visszatéréséről beszélt, méltatta Diazt, egy mocskos kemény harcosról beszélt, aki sosem adja fel, mindegy, hogy mit csinálsz ellene, ő csak jön előre. Hogy Aldot az őrületbe kergesse, trilógiát ajánlott Diaz-nak, ezúttal azonban már könnyűsúlyban. Nate persze nyomban rábólintott a lehetőségre.
Nem akarom túlszopkodni Conort, számomra már túl terhesek voltak az elmúlt hónapok. Ezt a meccset felvezetendő és az első küzdelmüket megelőzően is már túllépte ez a történet az egészséges trash talk és őrület határát. Viszont Conor képes volt végrehajtani azt a tervet, ami Nate legyőzéséhez kellett, ezért pedig el kellett engednie az eddigi önképét a ketrecben. Véleményem szerint ez egy roppant nehéz feladat, egy valódi harcos ismérve. Nate Nate maradt, bár ő is fejlődött az elmúlt hónapok alatt, viszont nem oly látványosan és tudatosan, inkább az őt övező új és régóta áhított felhajtás mentén.
Szorosra sikerült ez a meccs, nagyon szűken a döntetlen is elfogadható lett volna végeredményként, nálam a Lawler vs Condit mellett az év legnagyobb meccse, ami méltó kiteljesedése volt az idáig vezető útnak.
A Rumble-villám, ismét
A főmeccs előtt ha egy kicsit hosszabbat pislantott az ember a hajnali ébredés után, akkor könnyedén lemaradt a teljes Johnson vs Teixeira meccsről. Mike Tyson alakja nekem korábban Glover Teixeira képében rémlett félnehézben, de ez elsősorban az ütőerejére vonatkozott, a kombinációk kapcsán kicsit szegényesebbek voltak a lehetőségek. Aztán jött Rumble Johnson ismét az UFC-be és sorra falta az áldozati bárányokat, aztán pedig a lehűtésére érkező terelőket is. Gustafsson kifektetésekor lett nálam teljesen legit félnehézsúlyú halálosztó Rumble, egyedül a fejében kéne rendet tenni, ha földön őt cserkészik. Cormier ellen ez kijött nagyon.
Szóval folytatva a gondolatmenetet, Teixeira és Rumble találkozása a súlycsoport KO ünnepének ígérkezett, ez pedig nagyon, de nagyon rövid idő alatt igazolódott. Teixeira kezdés után mindjárt megindult Rumble felé, némileg darabosan, törzsből próbált mozogni, de így csak szépen rásétál Rumble irtózatos felütésére. 13 másodperc alatt.
Glover elterült a földön, Rumble még rakott rá két kalapácsot, de arra sem volt már szükség. A brazil alfában csinált egy takedownt a mérkőzésvezetőn, nem vágta, hogy Rumble már az oktagonon ünnepli magát az őrjöngő és legbelül halálra rémült tömeg előtt. Ez az ember ugyanis rémisztő dolgokra képes, főleg, ha ebben kiszolgálják, mint most Glover. Cormier nem fogja, ugyanis ismét ellene mehet címért Johnson. DC ugyanis állja is az ütéseket, meg szépen jön be clinchre ellenük, szóval a kérdés annyi a visszavágójuk kapcsán: képes Rumble tanulni az első meccsükből?
Cerrone, az ember!
Amíg nem kell címmeccset bunyóznia, addig lazán lezúz bárkit, legyen az könnyűsúlyú, vagy váltósúlyú. Az RDA elleni könnyűsúlyú bukott címmeccs után kiruccant bánatot űzni váltóba, ami olyannyira bejött eddig, hogy most hajnalban Rick Story lett a következő áldozat. Rick ugyan nem elit gyilkosa a váltósúlynak, de masszív középmezőnyös, aki komolyakat fogyasztva jön le a váltóba. Emiatt volt elsősorban komoly teszt Cerrone számára ez a meccs: mit csinál a nagyfiúkkal a Cowboy? Nos, a másodikban olyan gyönyörű négyes kombinációt mutatott be, amit le is mentettem animált háttérképnek. Story nyilván annyira nem szerette a történteket, mert hirtelen zavarában TKO-ban találta magát. Cerrone a maga lazaságával nyugtázta a sikert és kihívta Eddie Alvarezt. Igen, a könnyűsúlyú bajnokot, akit annak UFC bemutatkozásakor legyőzött. Vagyis Cerrone úgy gondolja, hogy pár váltósúlyú arc bedarálásával könnyűsúlyú címmeccset kap ismét. Nem ördögtől való ötlet, Dana bácsiékon múlik a logika értékelése.
Összességében az UFC 202 piszkosul jó gála lett, ugyanis a fent sorolt meccseken kívül akadt még 5 TKO is, ezek közül a harmatsúlyú címmeccs felé közeledő Cody Garbrandt 48 másodperces aprítása kiemelendő Takeya Mizugaki ellen, vagy Lorenz Larkin nagy estéje a Lombard-gyilkos Neil Magny ellenében.
Szólj hozzá