Letartóztatták a UFC veteránját, horrorisztikus dolgot művelhetett

Letartóztatták a UFC veteránját, horrorisztikus dolgot művelhetett


Az a hír járja, hogy Phil Baroni a UFC és a PRIDE egykori bunyósa állítólag megölte a saját barátnőjét.

Egy mexikói helyi lap, a The Tribuna De La Bahia azt jelentette be tegnap, hogy Baroni állítólag a közösen bérelt hotelszobájukban végezhetett barátnőjével, bedrogozva és betintázva.

Amikor a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, a nő az ágyon feküdt takaróval letakarva, meztelenül, az arca pedig arról árulkodott, hogy megverték. Az áldozatot ott helyben halottnak nyilvánították.

Baroni állítólag azt mondta a rendőröknek, délután 3 órakor elkezdett füvezni és inni, nem sokkal később pedig összevesztek. A vita során Baroni barátnője állítólag elárulta neki, hogy szexuális kapcsolatot tart fenn egy másik férfival, mire az egykori fighter megfogta, és a zuhanyzóba dobta (WTF?) a barátnőjét, aki beütötte a fejét.

Phil felsegítette őt, és az ágyra helyezte. Levetkőztette, majd letakarta (WTF?). A rendőrségi jelentés szerint a lány ekkor cigit és sört kért Philtől, aki el is ment ezekért, de mire visszaért, a lány már nem lélegzett. Enyhén fogalmazva is nehezen hihető sztori ez, amit valószínűleg Baroni talált ki azért, hogy később enyhébb büntetést kapjon.

A nyomozás még folyik, letartóztatták emberölés miatt.

A 46 éves Phil Baroni legutóbb 2019-ben bunyózott, akkor kikapott Sai Wang-től submissionnel, majd visszavonult, végső mérlege 16-19. A UFC-ben 3-7-es mérleget ért el, de szerepelt a PRIDE, a Strikeforce, a Bellator és a ONE Championship promócióknál, és még a BKFC-ben is volt egy mérkőzése, ezt 2018-ban veszítette el kiütéssel. Kick-boxban pedig veretlen, ott 7-0 a mérlege.

Volt egy magyar ellenfele is, mégpedig Sárközi Róbert, akivel 2001-ben csaptak össze a WMMAA 1: MegaFights gálán.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá