Cormier egyértelmű választ adott arra, lemegy-e még utoljára félnehézbe
MMA

Cormier egyértelmű választ adott arra, lemegy-e még utoljára félnehézbe


Szinte 100%, hogy Daniel Cormier március 20-án, 2019-ben visszavonul. De mielőtt lelép, két bajnoki meccsel még megörvendeztet minket. Amikor DC megverte Stipe Miocicot, nagy hype közepette már el is kezdték promózni a Brock Lesnar elleni nehézsúlyú bunyót.


Tökéletes alkalom volt ez, de azért ne szaladjunk még ennyire előre. Egyrészt, sokak szerint Brock nem lesz képes átmenni az USADA szűrőjén, és ezért nem is lesz szupermeccs, másrészt pedig lesz előtte egy elég izgalmas jelenség.

DC ugyanis megígérte, hogy megvédi a félnehézsúlyú címét, még akkor is, ha saját elmondása szerint irtó nehéz dolga lesz a fogyasztással.

“Nehéz lesz megint lemenni félnehézbe és megvédeni az övet. Ennek ellenére meg fogom tenni. Hogy őszinte legyek, én egy nehézsúlyú vagyok. Általában 111 kiló körül mozgok, és amikor lemegyek 92,9 kilóra, akkor elég nagy súlytól kell megszabadulnom. Már 39 éves vagyok, és azt szeretném, ha úgy emlékeznének vissza rám, mint az egyik legjobbra. Amire most készülök, azzal biztosan belevésem magam az emberek emlékezetébe.”



Jelenleg még nem tudni, ki lesz DC utolsó ellenfele félnehézben, de a legdurvább az lenne, ha Jon Jones visszatérne, és összejöhetne a trilógia.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá