„Rocky" az utolsó pár másodpercben ébredt fel és jutott olyan lehetőséghez, hogy kivégezze Belalt – aki egész sokat nyomorgatta a földön, de azért állóharcban is ért el jelentős sikereket ellene –, de ez értelemszerűen vajmi kevés volt a győzelemhez.
A váltósúlyú trónjáról letaszított övbirtokos a meccs utáni interjújában mondta el Daniel Cormiernek, hogy igazából azért mert rosszul neki a bunyó, mert rossz időpontban rendezték.
„Nem lepett meg Belal game plan-je. A testem fáradt volt az első menet után. Igazából egész héten fáradt voltam az időzítés miatt. De gratula Belalnak. Megcsinálta, de vissza fogjuk venni tőle az övet."
Dana White, a UFC vezérigazgatója a post-fight sajtókonferencián azt javasolta Edwardsnak, hogy tartson egy kis pihenőt, mielőtt azonnali visszavágót kérne, de Leon nem is tette ezt, úgy fogalmazott, hogy még az év vége előtt szeretne egy bunyót.
„Szeretnék idén még egy meccset. November, december, mindegy. Készen állok."
Mindezeket figyelembe véve, egész biztos nem kap azonnali visszavágót Leon, és valaki más ellen küzdhet majd, hiszen Dana később hozzátette, más terveik vannak vele.
Szólj hozzá