Lehet, hogy vége Gordon Ryan karrierjének
bJJ

Lehet, hogy vége Gordon Ryan karrierjének


Ahogy azt korábban megírtuk nektek, úgy volt, hogy Gordon Ryan, minden idők egyik legjobb BJJ versenyzője aláírt a ONE Championshiphez. Grapplinre ugyan, de az sem volt kizárva, hogy kilép a komfortzónájából és áttér MMA-ra.

Mindkét opciónak lőttek sajnos. Ryan-nek egy staphylococcus-fertőzésre szedett antibiotikum okoz már hosszú ideje (3 éve, hogy pontosak legyünk) gyomorproblémákat, emiatt még edzeni sem tud rendesen, szokott szédülni is, és nem attól, hogy a sparring partnerei a földre viszik.

Saját elmondása szerint a küzdősportoló karrierjét sajnos derékba törheti a probléma, nem biztos benne, hogy folytathatja, és ha soha nem épül fel 100%-osan, akkor edzőként tevékenykedik tovább a sportban. Rajongóitól, akik már alig várták, hogy augusztus 7-én mérkőzzön Shinya Aokival, később pedig Cyborggal és Luiz Panza-val, elnézést kért.

Mi pedig mielőbbi jobbulást kívánunk neki.

 


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá