Lefújták a Robbie Lawler-Donald Cerrone meccset
MMA

Lefújták a Robbie Lawler-Donald Cerrone meccset


Akkor az első nagy párosítás már ugrott is a UFC 205-ről.


Még hivatalosan be se jelentették, máris ki kellett húzni a UFC 205 programjának eddigi legcsalogatóbb párosítását. Robbie Lawler és Donald Cerrone nem csap össze, legalábbis novemberben, New Yorkban nem.

A dolog mögött most nem sérülés áll: Lawler úgy döntött, kicsit több időre van szüksége a teljes és biztonságos felépüléshez, miután július végén kemény kiütéses vereséget szenvedett a UFC 201 főmeccsén Tyron Woodleytól. Mint ismert, az a vereség a váltósúlyú bajnoki övébe került.

A Lawler-Cerrone összecsapást a UFC ugyan sohasem tette hivatalossá, de Dana White UFC-elnök múlt héten egy clevelandi rádióműsorban azt mondta, már készen van a meccs.

Fun fact: Lawler és Cerrone jóban vannak, és Robbie a hétvégén külön felhívta Cowboyt, hogy személyesen találkozzanak, akkor mondta el neki, hogy visszalép, és azt is, hogy miért. Cerrone kommentár nélkül csak ezt posztolta az Instagramjára:



Cowboy a meccs lefújása után írt smst White-nak, hogy kész 18 órával a UFC 203 előtt beugrani a liftben megsérült C.B. Dollaway helyére, félnehézsúlyba.

Egyelőre nem tudni, hogy a UFC megtartja-e Cerronét a november 12-i kártya programjában, de ezek – és az ezt megelőző szolgálatai – után biztos, hogy kerítenek neki valakit.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá