Látnod kell John
MMA

Látnod kell John "Kőkezű" Lineker brutális KO-ját


Ismered a kő-papír-ollót? Hát, ezen a meccsen Lineker volt a kő, Kelleher pedig az olló.


Új harmatsúlyú trónkövetelő született a UFC 224-en. A "kőkezű" becenévre hallgató John Lineker elég jól választott fantázianevet magának, nagy műsort csinált hazai közönség előtt. Nem kímélte sem Brian Kelleher testét, sem fejét, már az első perctől kezdve sem:




Az első két menetet lazán vitte, és ahogy azt láthattátok, a földre is tudta küldeni Kellehert, a kivégzésre azonban a harmadik menet végéig kellett várni – bárcsak minden ilyen "várakozás" ilyen izgalmas lenne. A harmadikban John kicsit visszavett a tempóból, összegyűjtötte minden erejét, aztán elkezdte CSÉPHADARNI szegény Kellehert, aki mint egy hal a horgásztóban, 3:43-nál bekapott egy kőkemény horgot:


Lineker a győzelem után címmeccset kért a UFC-től, ez volt a 31. győzelme.


Lenyűgöző ez a pali.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá