Tyron Woodley és Colby Covington mérkőzését először 2018-ban akarta összehozni a UFC. Akkor még "T-Wood" volt a promóció regnáló bajnoka, "Chaos" interim bajnokként próbált címet egyesíteni ellene.
A találkozóra Colby orrműtétje miatt nem kerülhetett sor, így Darren Till kapta meg a lehetőséget a címszerzésre, de csúnyán elhasalt, lefojtotta őt a champ, időközben pedig megfosztották címétől Covingtont.
Azóta Woodley-t megverte Kamaru Usman, majd Gilbert Burns is, Colby pedig egy sokkal szorosabb bunyón kapott ki Kamarutól. Mit szorosabb: Tyron meg sem tudott mozdulni Usman ellen, Colby pedig akkora állóháborút vívott vele, hogy átjöttek a képernyőn az ütések a pofánkba.
T-wood azt mondta, szinte biztos, hogy Colby lesz a következő ellenfele, a mérkőzésre szeptember-október környékén kerülhet sor.
Jelenleg ez a párosítás Woodley-nak a megtisztelőbb, hiszen két csúnya vereségen van túl, Colby csak egyet vesztett, és simán megérdemelne egy azonnali visszavágót is akár. Reméljük, Tyron ezúttal nem lesz olyan rezignált, mint aki épp hajnali 3-kor kimegy a vécére pisálni.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá