Kómában van Akebono

Kómában van Akebono


A szumó sztárt egy pankrátor meccs után kellett kórházba szállítani.



Akebono a japán DDT (Dramatic Dream Team) pankrátor szervezet meccsén vett részt Fukuokában, mikor rosszul lett. Hogy pontosan mi baja, még nem hozták nyilvánosságra, egyelőre annyit tudni, hogy legalább tíz napon keresztül mesterséges kómában tartják majd.

Akebono Taro – eredeti nevén Chadwick Rowan – Hawaiin született, és azzal vált híressé, hogy ő volt az első nem-japán, aki jokozuna lett, azaz elérte a szumó legmagasabb rangját. A most 47 éves legenda  ezzel örökre beírta magát a sportág történelemkönyvébe.

Miután szumóban megnyert mindent, amit lehetett, kipróbálta magát pankrációban a WWE-ben, majd később – anyagi gondok miatt – kick-box-ban, és  MMA-ban is.  A 203 centis óriás a K-1-ben is versenyzett, ahol nyolc meccsből mindössze egyet nyert meg, viszont olyan arcok verték el, mint Bob Sapp, Hong Man Choi vagy Remy Bonjasky. MMA mérlege négy vereség, többek között Royce Gracie és Don Frye kezei által.

Akebono 1996 óta japán állampolgár, a szumó versenyzéstől 2001-ben vonult vissza.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá