King Mo-nak nem tetszik, hogy az MMAAA tagja a
MMA

King Mo-nak nem tetszik, hogy az MMAAA tagja a "faszlovagló" Bjorn Rebney


Régen se bírta volt Bellator-vezért, és ez most sem változott.



Szerdán Georges St-Pierre, Tim Kennedy, Donald Cerrone, Cain Velasquez, és TJ Dillashaw bejelentette az MMA Athletes Associationt, a kevert harcművészek új érdekvédelmi szervezetének létrejöttét. Az öt bunyós mellett az egykor Bellator elnök, Bjorn Rebney tanácsadóként vesz részt a szervezetben. Céljuk többek között előnyösebb feltételek kialkudása a bunyósok számára, és részesedésük 8%-ról 50%-ra való emelése.

A bejelentést a legtöbb bunyós kitörő lelkesedéssel fogadta, de nem King Mo! A Rizin nehézsúlyú Grand Prix bajnoka, - polgári nevén Muhammed Lawal - Instagramján "nagy faszlovagló"-nak nevezte Rebney-t és figyelmeztette a többieket, hogy át fogja verni őket.

Bjorn Rebney nem éppen nagy kedvenc a bunyósok között és King Mo többször is hangot adott már ellenszenvének vele kapcsolatban. Miután kikapott Quinton Jackson-tól, kifejtette, hogy Rebney Rampage "faszán lovagol", mondván ellenfelét favorizálja. Lawal üdvözölte azt is, mikor Rebney-től megvált a Bellator. A szervezet volt elnöke valóban olyan promóter hírében áll, aki nem éppen a bunyósok érdekeit képviseli, King Mo ezért többször is Don King-hez hasonlította.
Átveri őket. Ha szakszervezetet akarnak, egy volt bunyóssal kellene összeállniuk, vagy olyasvalakivel, aki nem érdekből csinálja. Az ilyen unióknál mindenki hozzátesz valamit, hogy a részese lehessen. De ahogy mondtam, egyesek ravaszkodnak. Az, hogy Bjorn csinál egy ketrecharcos uniót olyan, mintha Don King alapítana egy bokszolói szakszervezetet. Mondjuk kellene a bunyósoknak bankszámla, és Don King azt mondaná, hogy ő majd nyit egyet mindenkinek, és intézné, bevennéd? Tyson, Holmes, Orlen Norris, Trinidad vagy Mayorga tudna erről mesélni, hogy milyen King-gel üzletelni. Rebney-vel ugyanez a szitu.

Lawal messze nem az egyetlen, aki így érez. A UFC volt középsúlyú bajnoka, Luke Rockhold és a Bellator-veteránok, Zoila Frausto és LC Davis szerint is levon a kezdeményezés hitelességéből Rebney bevonása. Az öt nagynevű versenyző ellenére Lawal szerint szükség lenne egy legendás oszlopos tagra, Randy Couture-re, aki régóta küzd a bunyósok jogaiért.
Oka van annak, hogy Bjorn kikerült a bokszból és az MMA-ból. Nem az, hogy nem jöttünk ki egymással, hanem a sunyisága miatt. Ha az MMAAA komolyan gondolja, vezesse Randy Couture. Ő háborúba ment a UFC ellen.

Couture, aki az MMAFA vezetője, üdvözölte a tegnapi bejelentést és ugyan nem csatlakozik, de azt mondta, nyitott lenne együttműködni. A legendás bunyós szintén megkérdőjelezi Rebney jó szándékát. Szerinte érdekes, hogy Bjorn hirtelen a versenyzők jogaiért küzd, mert a Bellator vezéreként nem éppen "ez irányú érzéseit mutatta". Ennek ellenére továbbra is az MMAFA-ban betöltött szerepére koncentrál, mivel véleménye szerint az MMAAA hatásköre egyelőre túl behatárolt.

A szerdai bejelentés még friss, így nem tudni, hogy az új szövetség hogyan fog működni a gyakorlatban, illetve hogy mi is lesz pontosan Rebney szerepe. Az mindenesetre biztos, hogyha Lawal a UFC-hez igazolna, GSP-nek és a barátainak nehéz dolga lenne meggyőznie, hogy csatlakozzon hozzájuk.

King Mo december 16-án, a Bellator 169 keretében lép ketrecbe Dublinban, ellenfele Satoshi Ishii lesz.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá