Khamzat Chimaev elképesztő birkózással megsemmisítette DDP-t, ő az új bajnok!
MMA

Khamzat Chimaev elképesztő birkózással megsemmisítette DDP-t, ő az új bajnok!


A UFC 319 főmeccsén csapott össze Khamzat Chimaev és a középsúlyú bajnok, Dricus du Plessis.

Chimaevet szinte úgy kellett lefogni, alig várta, hogy nekirohanjon DDP-nek, és hogy megszerezze a középsúlyú bajnoki címet.




Dricus szinte azonnal a földre került, egy térdessel próbálta megakadályozni a földrevitelre menő Chimaevet, de nem sikerült neki.

Dricus megpróbált felkelni, de a bivalyerős Chimaev nem engedte, ebben ő a legnagyobb király talán az egész UFC-ben. Khamzat a földön folyamatosan ütlegelte a bajnokot, de ezeknek az ütéseknek a legtöbbjében nem volt erő, viszont a pontozásban, ha arra kerül sor, sokat számítanak.

Dricus egy pillanatra felállt, aztán Chimaev megint a földre birkózta. A menet véget ért, Dricus túlélte az első menetet, és nagy mosollyal az arcán állt fel.

És hihetetlen: rövid állóharc után Khamzat megint elkapta Dricust, pedig a dél-afrikai viszonylag jó pozícióban volt, nagyon szépen védekezett.

Dricus egy lábbal térdelt, Chimaev folyamatosan térdelgette – ezek sem voltak erősek, de DDP nem tudott csinálni semmit ellenük. Chimaev egyetlen ütést sem kapott be még.

A harmadik menet is ugyanúgy kezdődött, mint a többi, DDP-t pár másodperc után a földre vitte Chimaev. Ötből öt földrevitel sikeres, egészen elképesztő, hogy milyen tudás és erő rejlik Chimaevben. Du Plessist Crucifix pozícióba kényszeríti Khamzat, és itt már könyököst is rátol, ami már elég nagyot damagel.

Az X-en még az olimpiai bajnok birkózó, Henry Cejudo is dicsérte Chimaev birkózását, ami nagy szó. Henry azt írta, hogy Chimaev nem ember.



A harmadikban DDP nagyobb verést kap, amint az első kettőben együttvéve. De jön a negyedik menet. Chimaev megint úgy elbánik DDP-vel, mint egy kisgyerekkel. HIHETETLEN! Ez a hetedik földrevitele Chimaevnek, hét próbálkozásból. Aztán jön a nyolcadik.

DDP már csak egy lucky punchban bízhat. Teljesen esélytelen.

Chimaev a negyedikben is Crucifixbe teszi du Plessist, immár legalább a harmadik alkalommal egy bunyón belül – ilyet se sűrűn látni mindennap.

Khamzatot leszedi a mérkőzésvezető du Plessisről, ami Joe Rogan és szerény személyem szerint is óriási hiba. Chimaev azonnal megint a földre viszi a bajnokot – tényleg nagyon sok értelme volt felállítani őket.

Jön az utolsó menet. Dricusnak még mindig van esélye nyerni. Hát ez már nevetséges: megint leviszi Chimaev DDP-t. Most már nem vitás: minden idők legjobb birkózását láthatjuk MMA-ban. Még Kevin Randleman sem volt ennyire domináns.

Két és fél perccel a vége után egy váratlan dolog történik, Chimaev túlságosan megpördül és Dricus kerül felülre, és egy guillotine-nal veszélyezteti kihívóját, de Chimaev kiszabadítja a fejét, és megint felülre kerül.

De a bíró megint felállítja őket, ami miatt Chimaev hevesen tiltakozik. Chimaev óriási bajba kerül a végén, Dricus maga alá gyűri és megpróbálja ütésekkel finiselni, a közönség őrjöng! Hihetetlenül izgalmas pillanatok, de Dricusnak nem sikerül a finis.

Nyilván Chimaev nyer egyhangú pontozással, így ő a UFC új középsúlyú bajnoka!



"Borz" a post-fight interjúban elnézést kér a nemtetszését kinyilvánító közönségtől, hogy nem sikerült összehoznia a finist, és elmondja, hogy DDP nagyon kemény fighter, aki egy igazi afrikai oroszlánként küzdött az Octagonban. A végén megköszönte az országának és mindenkinek a támogatást.



Dricust is meginterjúvolja Rogan. Az ex-bajnok elmondta, Chimaev olyan volt, mint egy takaró, és simán kikapott tőle, bár az utolsó menetben azért már úgy érezte, hogy ő fog nyerni. Megígérte, hogy vissza fogja szerezni az övet.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy hihetetlen Chimaev birkózó tudása, és talán soha, senki sem nyert bajnoki címet ennyire domináns módon, mint most ő.

Még Conor is gratulált neki a győzelemhez:


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá