A promóció egy nagy sajtótájékoztatót tartott ma, mely során elmondott egy csomó fontos infót a terveiről, következő lépéseiről a promóciót illetően. Az egyik nagy hír, hogy leigazolta Kevin Lee-t, akit a UFC elbocsátott két egymásutáni vereséget követően (három után szokták ezt csinálni, de úgy néz ki, már nem láttak fantáziát benne).
A másik bombahír, hogy
az Eagle FC-ben létrehozzák a 165 fontos divíziót, amiért rengeteg könnyűsúlyú fighter könyörgött a UFC-nek, mégpedig azért, mert túl nagy az ugrás váltósúly és könnyűsúly között.Valaki vagy halálra fogyasztja magát hogy beférjen könnyűsúlyba (155 font), vagy harcol a nála nagyobbakkal, akiknek csak egy kicsit kell fogyasztaniuk a váltósúlyhoz (170 font).
"The Motown Phenom" megígérte, hogy ő lesz az első 165 fontos világbajnok – mivel ilyen súlycsoport eddig nem volt az MMA-ban –, és nagyon örül annak, hogy történelmet írhat, és nagyon érzi magában a csí-t, hiszen új lappal indulhat az új otthonában.
Ezen a sajttájon derült ki az is, hogy Bigfoot Silva meg nem nevezett okok miatt mégsem harcol január 28-án, a promóció történelmének első amerikai gáláján Tyrone Spong-gal, helyette Sergei Kharitonov (33–9 (2)) ugorhat neki a K-1 legendának.
Ez már mindjárt egy százszor jobb összecsapásnak ígérkezik, és joggal mondhatjuk, hogy fordult a kocka, hiszen a mérkőzésnek most már nem Tyrone az esélyese, hanem Sergei, a korkülönbség ellenére is.
Khabibot, a promóció főnökét arról is kérdezték, hogy lesz-e női divíziójuk. Erre a veretlen harcos azt mondta, "meglátjuk", mert szerinte nincs sok jó női MMA fighter, akivel meg lehetne tölteni a súlycsoportokat, és kiemelte, hogy a UFC által GOAT-nak nevezett Amanda Nunes is kikapott Julianna Pena-tól, akit ő szintén nem tart méltónak egy GOAT címhez. De nem zárta ki, hogy lesznek-e csajok.
További hírek, felsorolásszerűen: lesz 175 fontos divízió is. Az Eagle FC központi helye Miamiban lesz, jövőre 7-8 gálát szeretnének levezényelni, és globális promócióként működnek majd.
Szólj hozzá