Alig fél perc telt el a mérkőzésből, amikor Alvarez máris földre vitte a moldávot, akinek mindkét lábát összekulcsolta, ezzel teljesen limitálta a mozgását. Aktív védekezést nem igazán mutatott be Lapicus, így Eddie könnyedén sorozhatta a fejét. Érkeztek is a bombák bőven, de e közben a bíró figyelmeztette, hogy ne tarkóra menjenek azok az ütések. Lapicus mivel kifordította a fejét, ebből a helyzetből máshova nem is érkezhettek a találatok, az egyik után pedig elterült magatehetetlenül. Ekkor a mérkőzésvezető közbelépett és beszüntette a küzdelmet:
No way, the ref should have been clearer. If the ref doesn’t stop you why would you stop punching? https://t.co/DCBIy5aiq9
— Funky (@Benaskren) April 8, 2021
Alvarez, aki nyert helyzetből bukta így a mérkőzést, azzal védekezett, hogy fültőre célzott, de már ez sem segített. A bíró felmutatta neki a piros lapot ezzel diszkvalifikálta az amerikait.
A kommentátorok is kiemelték, hogy ez egy nyerő stratégia volt Lapicus számára, mivel más fegyver már nem volt a kezében. De azt is hozzá tették, hogy ha az első ütés után nem sorozta volna tovább Alvarez, akkor biztosan nem léptetik le.
Az „Underground King” meccs utáni interjújában azt mondta, hogy nem akart sérülést okozni ellenfelének, reméli minden rendben van Lapiucus-szal. A bíróra nem haragszik, bár nem ért vele egyet.
Az MMA világában sokan mások sem értenek egyet a végeredménnyel. Kamaru Usman, Frankie Edgar és Sean Brady is a nem tetszését fejezte ki Twitteren, Ben Askren és Chael Sonnen pedig a bírót hibáztatták.
Szerinted jogos volt a DQ, vagy elvettek Eddie-től egy win-t?
Szólj hozzá