Kelvin Gastelum nagy és megosztott csatában negyed óráig húzta az aligátor fogát
MMA

Kelvin Gastelum nagy és megosztott csatában negyed óráig húzta az aligátor fogát


Úgy tűnik megszületett a 185 fontosok legújabb kihívója, ugyanis Kelvin Gastelum minden bizonnyal övmeccsig harcolta magát.

Ugyan az első menetben Jacaré Souza rendkívüli jitsu és grappling tudása volt a domináns, Kelvin vissza bírta hozni a meccset.

Nem mellesleg szerintem az első menet sima 10-8 volt az Aligátornak, ugyanis egyetlen földrevitelből tudott építeni perceken át, egész a menet végéig.

Hovatovább az első ötperc vége húzós is lett Gastelumnak, ugyanis egy karfeszítés ellen kellett védekeznie.

A dolog hátulütője annyi volt, hogy a brazil nagyon szépen le is fárasztotta magát a dologba, Kelvin meg elkezdett éledni. Olyannyira, hogy egyik ütésével földre is tette a brazilt, aki ugyan felállt a dologból, de csak kontrázni tudott túlsúlyos 170-es kollégájának.

A második menet végén Jacaré már annyira nem volt magánál, hogy leseggelt abban a sarokban, ami nem is az övé, meg szék se volt alatta.

Souza zombiként érkezett az utolsó öt percre, bár voltak még nagy ütései, amikre Kelvin tudott reagálni sőt, fel is pörgette az tempót, amivel a meccset is behúzhatta.

Ki KELL még emelni Gastelum hihetetlen állát, mely mindent elnyelt anélkül, hogy egy pillanatra is megingott volna bele az új 185 fontos trónkövetelő.

Bár a szakértők (tehát nem én lol) máshogy látták a pontozást, szerintem 28-28 volt a vége, de ha az összképet vesszük, Kelvin 10 percben irányított, Jacaré meg az első ötben.



Szóval ha kicsit kérdéses is az előmeccs eredménye, reális a megosztott győzelem Gastelum számára.

Kelvin elmondta, hogy úgy érzi, megérett a címmeccsre, ősszel szeretne a Madison Square Gardenben találkozni a Whittaker – Romero II győztesével, ami már szinte itt van a nyakunkon.

A meccs nem mellesleg az est legjobbja lett, 50.000 dollárt kap mindkét harcos.

Ezt meg jó látni:



Teljesítmény bónuszt Machida és Oleynik kaptak, előbbi Belfort kivégzéséért, utóbbi az Ezekiel fojtásért.

És borzalmasan nagy tuskóságnak tartom, a KO bónusz végleges megszüntetését, ugyanis Jack Hermansson megérdemelt volna 50 gurigát.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá