Kelvin Gastelum megküzd Vitor Belforttal
MMA

Kelvin Gastelum megküzd Vitor Belforttal


És fordítva.


Kelvin Gastelum meggyőző teljesítményt nyújtott a UFC 206-on, egyoldalú mérkőzésen dominálta és ütötte ki Tim Kennedy-t. Azután kapta ezt a meccset, hogy sokadszorra rúgott fel programot azzal, hogy nem tudta hozni a 170 fontos váltósúlyú limitet, így középsúlyban ment a buli. A mérkőzés után jelezte, hogy váltósúlyban szeretné folytatni, amiről korábban Dana White már elmondta, hogy nem fogja engedni. Ez azért érthető a kopasztól.

Mindazonáltal úgy tűnik, Kelvin nem vitatkozik, ugyanis újabb középsúlyú bunyót kapott, mégpedig a legendás Vitor Belfort ellen. A meccs március 11-én lesz, a UFC Fight Night 107-en, Brazíliában, mégpedig főmérkőzésként. Korábban Belfort kampányolt már Anderson Silváért, de úgy tűnik, megfelel neki Gastelum, mert egy röpke twittben jóváhagyta a dolgot.



Belfort a top 10 kapuőre, Gastelum pedig a 14. az USA TODAY Sports/MMAJunkie rangsorolása szerint középsúlyban, szóval remek lehetőség ez az amerikainak, és jól áll neki a középsúly, izgalmas meccsre számíthatunk.

A kártya egyébként nagyon ígéretesen alakul erre a gálára, mert tudunk még egy Edson Barboza vs. Beneil Dariush párosításról is. Barboza ugyebár egy két lábon járó highlight-gyűjtemény, Dariush pedig igencsak masszív ellenfél. Jó lesz ez, gyerekek, nagyon jó.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá