Karolina Kowalkiewicz vs. Jessica Andrade: UFC 228?!
Szinte biztos, hogy a mérkőzés győztese megkapja az esélyt, hogy elhódítsa a bajnoki címet Rose Namajunastól. A szóbeli megegyezés állítólag már meg is történt, így már csak a UFC-n múlik, hogy tető alá hozzák-e az összecsapást.
Kowalkiewicz jelenleg két meccses győzelmi szériában van, Jodie Esquibel és Felice Herrig ellen egyaránt pontozással diadalmaskodott. Korábban már volt esélye megszerezni az övet, még Joanna Jedrzejczyk ellen, 2016 novemberében, akkor egyhangú pontozással kikapott, de voltak szép megmozdulásai a bajnok ellen. A lengyel lány esetében fontos megemlíteni, hogy harcolt már Rose Namajunas ellen, sőt, le is győzte a jelenlegi királynőt!
A brazil lány, utolsó két ketrecbe lépését követően szintén sikerrel távozott, és nem is akármilyen nevek ellen került magasba a keze: Claudia Gadelha és Tecia Torres sem tudták megállítani. Andrade-nak is van már tapasztalata, ami a bajnoki meccseket illeti: 2017 májusában ő is JJ-től szenvedett vereséget.
Karolina a negyedik, még Jessica a második a 115 fontos ranglistán.
Szerintetek ki lesz a kihívó és melyikük tudná megverni Rose-t?
(Én remélem, hogy Karolina, de szerintem bármelyikük nyeri ezt a meccset, bajnok lesz.)
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá