Makhachev (28-1) novemberben, a UFC 322-n győzte le Jack Della Maddalenát, és ezzel csatlakozott azokhoz, akik két súlycsoportban is bajnoki övet szereztek a UFC-ben.
Makhachevnek számos kihívója van (a könnyűsúllyal ellentétben), és vannak közte fiatal kihívók is, de a bajnok úgy gondolja, hogy jelenleg Usman jelentené számára a legnagyobb kihívást, és szerinte Usman gond nélkül leverne mindenkit.
„Mondtam, hogy Kamaru Usman ellen akarok legközelebb bunyózni. Bár úgy látom, a média nem nagyon hisz ebben a meccsben. De szerintem Usman átgázolna az olyan feltörekvő srácokon, mint Michael Morales vagy Carlos Prates. Ezeket a srácokat még nem tesztelték le igazán. Úgy gondolom, Usman lenne számomra a legnehezebb meccs, és marketing szempontból is jól fel lehetne építeni a bunyót: ő egy ex-bajnok, a legtöbb címvédéssel a súlycsoportban. Jól fel tudnánk hype-olni ezt a meccset, és élvezet lenne nézni.”
A 38 éves Usman szintén kampányol az övért, tehát innentől már tényleg csak a UFC_n múlik, hogy leszervezik-e az összecsapást. "A Nigériai Rémálom" legutóbb csaknem két év kihagyás után legyőzte a feltörekvő Joaquin Buckley-t, és Khamzat Chimaev, a középsúlyú UFC-bajnok dolgát is jelentősen megnehezítette a meccsükön.
Sokak szerint Usman nem annyira jó már, mint régen, és vannak, akik jobban megérdemlik a címmeccset, mint ő – például Morales vagy Ian Machado Garry. Makhachev szerint a kritikusok hibát követnek el, és alábecsülik az egykori váltósúlyú bajnokot.
„Buckley bajnoki kihívó volt. Usman egyszerűen szétszedte őt, és mindenki már el is felejtette ezt a srácot. De ha Buckley nyert volna, akkor száz százalék, hogy ő lenne most az első számú kihívó. Rengeteg opcióm van. Most nagyon pezseg a divízióm. Majd meglátjuk. Igazából nem érdekel. A UFC valószínűleg hamarosan ajánl nekem valakit, és megmondtam nekik, hogy nem érdekel ki lesz az, mert érzem, hogy sokáig ebben a súlycsoportban maradok, megtartom az övemet, és jól érzem itt magam.”
Te kinek adnád meg a lehetőséget a címszerzésre? Írd majd meg kommentben a Facebookon!
Szólj hozzá