Kamaru Usman ellen kaphat címmeccset Conor McGregor
MMA

Kamaru Usman ellen kaphat címmeccset Conor McGregor


Kamaru Usman és Khabib Nurmagomedov közös menedzsere, Ali Abdelaziz címmeccset ajánlott fel Conor McGregor-nak váltósúlyban.
"Úgy néz ki, az elsőszámú kihívó Nate Diazzal akar bunyózni. Hé, Conor, akarsz egy címmeccset? Gyere apucihoz, Usmanhoz, aki megígéri, hogy az első két menetben csak taslikat kapsz, és nem lesznek takedown-ok!"

Ali úgy viselkedik, mint egy óvodás kisgyerek, akit megvert a második óvodás kisgyerek, ezért szólt az apukájának, hogy verje meg.



Conor McGregor jelenleg a negyedik a könnyűsúlyú divízió ranglistáján, váltósúlyban pedig csak a 14. Legutóbbi meccsén, visszatérésekor is a váltósúlyt választotta, Cowboy-t 40 másodperc alatt megverte TKO-val, ami rekord, mert egy percen belül senki sem tudta még elintézni Cerrone-t. Mégsem mondanánk se Conort, se Cowboyt igazi váltósúlyúnak. Mindketten 2016-ban bunyóztak először ebben a divízióban.

Usman viszont valódi, hús-vér váltósúlyú, hiszen itt kezdte meg profi pályafutását. Egyébként már reagált menedzsere felvetésére, és nagyon nem tartja jó ötletnek a párosítást. Azért ő is elkezdte cukkolni Conort, de úgy, hogy talán túl is lőtt a célon vele:
"Nem értem, miért szeretnéd, hogy ez az ember meghaljon. Akár meg is baszhatnám a ketrecben, ha akarnám, és semmit sem tudna tenni ellene."



No comment.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá