Justin Gaethje tisztázta a visszavonulásáról szóló pletykákat
MMA

Justin Gaethje tisztázta a visszavonulásáról szóló pletykákat


Justin Gaethje a UFC 324 előtt adott interjút, és beszélt a visszavonulásával kapcsolatos pletykákról. A szóbeszéd onnan indult, hogy a Rafael Fiziev elleni győzelmét követően Gaethje menedzsere, Ali Abdelaziz azt mondta, hogy ha az ügyfele nem kap bajnoki címmérkőzést, visszavonul. Gaethje ezzel szemben elmondta, hogy ez inkább a menedzsere véleménye volt, ő maga pedig úgy érzi, még van benne néhány meccs.

„Ez semmiképp sem a kezdet” – mondta Gaethje a TNT Sportsnak. „37 éves vagyok. Hülye lennék azt hinni, hogy most kezdődik minden. A vég közel van. Tulajdonképpen megkaptam, amit kértem. Inkább a menedzserem mondta ezt, bár lehet, hogy én is kimondtam. De érzelmi lények vagyunk, és gyakran kicsinyesek. Nem jutsz el az én szintemre anélkül, hogy kicsinyes lennél. Személyesen veszem a dolgokat, és úgy éreztem, kiérdemeltem valamit, ezért próbáltam kiállni magamért.”



Gaethje január 24-én a UFC 324 gála főmeccsén vív meg Paddy Pimblettel az interim könnyűsúlyú bajnoki címért. A meccs előtt Gaethje számít az esélytelenebbnek a bukiknál. Ahogy ő maga is említette, már elmúlt 37, rengeteg háborút megvívott már, így pályafutása utolsó szakaszában jár, de ettől függetlenül szeretne UFC-bajnok lenni.

Az interim címet már korábban megszerezte, és ha most ismét megnyeri, újabb esélye nyílik megszerezni az egyesített UFC-bajnoki címet könnyűsúlyban.
„Mindegyik meccs egy traumatikus élmény” – mondta Gaethje. „Semmihez sem fogható az érzés, legyen szó győzelemről vagy vereségről. Valamilyen szinten tönkretette az élet más részeit. De továbbra is rendkívül éhes vagyok, és soha nem éreztem jobban, hogy élek, mint amikor ott vagyok bent. Hiányozni fog, amikor vége lesz. Azt hiszem, én tényleg jobban szeretem ezt, mint a legtöbben.”

Justin Gaethje 26–5-ös mérleggel érkezik az UFC 324-re és a legutóbbi hét meccséből négyet tudott megnyerni. Paddy mérlege 23-3, és ő még veretlen a UFC-ben. "The Baddy" legutóbb Michael Chandlert TKO-zta, és kilenc meccses nyerő szériában van.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá