„The Highlight" a UFC White House gálán aratott lenyűgöző győzelme után továbbra is remek hangulatban van, és már a következő mérkőzésén gondolkodik. A címmeccsét követően még bizonytalannak tűnt a folytatást illetően, de a pihenőidő alatt megfordult a fejében, hogy 2026-ban még egyszer ketrecbe kéne lépnie. Bár végleges döntést még nem hozott, úgy érzi, a szervezete készen áll arra, hogy egy újabb edzőtáborba kezdjen.
„Jelenleg úgy érzem, hogy újra harcolni fogok. Ezt érzem a testemben. De még nem hoztam végleges döntést.” – mondta Gaethje tegnap a The Jim Rome Show-ban.
A bajnoki címre több kihívó is pályázik, a legesélyesebb jelenleg Arman Tsarukyan. Azonban lehet, hogy egy ír harcos átvenné a helyét. Conor McGregor a UFC 329-en egy hosszú kihagyás után visszatér – hisszük, ha látjuk persze – Max Holloway ellen. Az összecsapást érdekes módon váltósúlyban rendezik meg, annak ellenére, hogy mindkét harcos elsősorban pehely- és könnyűsúlyban vált ismertté.
Gaethje számára Holloway neve különösen emlékezetes, hiszen a UFC 300-on az utolsó másodpercben szenvedett brutális kiütéses vereséget a hawaii bunyólegendától, és Gaethje igazából mindkettejükkel szívesen megküzdene.
„Nagyon kíváncsi vagyok, mi történik azon a meccsen. Max kiütött ugyan, de úgy érzem, hogy ezt a vereséget elfeledtettem az Ilia Topuria elleni győzelemmel" – mondta, majd hozzátette: „Ahogy már százszor elmondtam nyilvánosan: szívesen arcon ütném Conor McGregort.”
A rangsor alapján ugyan egy McGregor elleni mérkőzés jelenleg nem feltétlenül lenne a leglogikusabb választás, de a UFC végső soron a rajongókból él, és ha Conor legyőzi Hollowayt, könnyen lehet, hogy címmeccset kér, amit sem a rajongók, sem a UFC nem fog tudni visszautasítani.
Szólj hozzá