Június 12-én újra összecsap Deiveson Figueiredo és Brandon Moreno!
MMA

Június 12-én újra összecsap Deiveson Figueiredo és Brandon Moreno!


Nagy hír, bár mégis valahol várható volt, hogy újra találkozik egymással a jelenlegi légsúlyú bajnok Deiveson Figueiredo és az első számú kihívó Brandon Moreno. Először tavaly decemberben küzdöttek meg egymással és (szerintem) az év második legjobb meccsét hozták a UFC berkein belül.

Igazi öt menetes adok-kapok csatát láthattunk, szinte teljesen egyforma mutatókkal, a végeredmény pedig döntetlen lett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez kellett az is, hogy egy pontot levonjanak a brazil címvédőtől, mivel olyan helyen találta el a mexikóit, amelyik minden férfinek a legjobban fáj. Bár sokan tekinthették vétlennek az esetet, de Figueiredo többször is a szemébe nyúlt Moreno-nak, szóval véleményem szerint ennyi kijárt neki.

A levonás nélkül a pontozók a brazilt hozták volna ki győztesnek, de így talán egy igazságos végeredmény született, mivel az övét megtarthatta, de mi MMA szerelmesek jól jártunk, hiszen kapunk még egy instant klasszikust. A meccs, az Adesanya vs Vettori csata által fémjelzett gálán a UFC 263-on lesz.

Azt, hogy mennyire volt szoros az első összecsapás az is mutatja, hogy szinte minden statisztikai mutatóban elenyésző a különbség a felek között. Hangsúlyos találata mindössze öttel volt több a bajnoknak, összes találata pedig nyolccal. A földre viteleket 4-2-re nyerte Moreno és a távolról indított támadásokból is neki volt több, méghozzá hárommal. A földön eltöltött időt hosszabb kontrollálta a mexikói, de több találatot a földön mégis Figueiredo vitt be. Ezekből az adatokból is látható, hogy mennyire nehéz dolga volt a pontozóknak.



Az előző meccs végeredményét leszámítva, véleményem szerint amúgy is ennek a visszavágónak kellett következnie, mivel a súlycsoport nem bővelkedik bajnoki kihívókkal. Egyedül szerintem Askar Askarov lehet az, aki a mostani összecsapás győztesével találkozhat. A dagesztáni még veretlen, a UFC mérlege pedig három győzelem és egy döntetlen, pont a mostani egyik főszereplőnk Moreno ellen. Rajta kívül nem nagyon látok olyat, aki esélyes lenne a bajnoki övre. Nem csoda, hogy Dana White már egyszer be akarta zárni az egész súlycsoportot, csak akkor Henry Cejudo megmentette a TJ Dillashaw elleni győzelmével.

Lényeg a lényeg, hogy június 12-én minden szem szegeződjen tv-re mivel újabb tűzijátékot kapunk a két úriembertől, ebben biztosak lehetünk. Abban viszont, hogy ki fog győzni, már nem annyira!


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá