Julz

Julz "The Jackal" Wallace durván megverte, fojtogatta volt menyasszonyát


A tetkós bunkó megint alakított.



Ez a csávó úgy látszik, csak valami prosztósággal tud bekerülni a hírekbe. A széttetovált "Sakál" egyik videója már bejárta a világot, ahol a mérlegelésen keménykedett Ben Nguyen-nel, hogy aztán az 20 másodperc alatt kiüsse a meccsen, mint a szart:



Wallace most testi sértés bűntettében vallotta magát bűnösnek, miután áprilisban Sydney-i lakásukon azért bántalmazta akkori menyasszonyát, a szintén harcművész Jessy Jess-t, mert az nem jó vacsorát vitt neki. Fejbe rúgta, majd befogta a fejét és könyökkel ütötte az arcát. Megpróbálta lerángatni a jegygyűrűjét és azzal fenyegette, hogy eltöri az ujját, végül fojtogatni kezdte.
Kopogtam a karján, mert csillagokat láttam és éreztem, hogy kezdem elveszíteni az eszméletem, de ő csak szorított a fojtáson, azt hittem, meg fogok halni.

-emlékszik vissza Jessy Jess. Végül sikerült kiszabadulnia a fojtásból, egy rúgással kiütötte vőlegényét, és hívta a rendőrséget.
Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nem harcművész vagyok, aki napi szinten verekszik. Így is rettegtem, pedig én ebből élek. Már többször veszekedtünk ezelőtt is, de akkor megállt annyinál, hogy fenyegetőzött és párszor megütött.

Julian Wallace jelenlegi barátnője a szintén harcművész Ashely Evans-Smith, aki a UFC-ben bunyózik. Úgy látszik, a csávó nem tanult abból, hogyha már veri a csajait, nem bunyósokat kellene választania.

Wallace ügyében december hetedikén hoznak ítéletet.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá