Jótékonysági Gálaest lesz szombaton, csomó MMA és K-1 mérkőzéssel

Jótékonysági Gálaest lesz szombaton, csomó MMA és K-1 mérkőzéssel


Június 8-án, 18:00-tól, Székesfehérvár városa egy jótékonysági küzdősport gálának ad otthont. A rendezvény fő célkitűzése a Szent György Egyetemi Oktató Kórház koraszülött osztályának anyagi támogatása.

Az est folyamán MMA, ökölvívó, K1 és kempo mérkőzések kerülnek megrendezésre. A szorítóba lépők közt, több helyi illetőségű bunyóst is találunk, Gábor Péter, Gáncs Ferenc, Szinável Sándor csak hogy néhányukat említsük. Rajtuk kívül még több, országos hírű bunyóst is láthatunk. A teljesség igénye nélkül: Krausz Bence, Lévai László, Kugler András, Tóth Béla, Bachmann Tamás, Kovács Kálmán, Felföldi Szabolcs, Szilágyi Áron mind-mind a küzdőtérre lépnek.

Az eseménynek az Alba Regia Sportcsarnok ad otthon. A rendezvény ingyenes, aki, azonban szeretné anyagilag is támogatni ezt a nemes kezdeményezést az helyben megteheti, mert több persely is ki lesz helyezve a helyszínen. A szervezők ezzel kettős célt szolgálnak. Egy felől szeretnék minél szélesebb közönségnek megmutatni a harcművészetek/küzdősportok világát. Ugyanakkor azt is szeretnék jelezni, hogy nincs olyan, hogy túl kevés adomány! Mindenki saját anyagi lehetőségeihez mérten járulhat hozzá a koraszülött osztály támogatásához.

Az este befolyt összegből, valamint a szponzorok által felajánlott további bevételből a székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktató Kórház koraszülött osztálya számára vásárolnak eszközöket.



Reményeink szerint az átadóról is be tudunk számolni mihamarabb! A város sportolói, klubjai egyként álltak a rendezvény és az ügy mögé.

Mi se legyünk kivételek, legyünk minél többe és támogassuk ezt a nemes kezdeményezést!


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá