Joshuát akarja 38. KO-ja után Deontay Wilder

Joshuát akarja 38. KO-ja után Deontay Wilder


Egy újabb első menetes KO-t aratott Wilder.
"Stiverne, semmit nem tudsz tenni ellenem. De nyugodj meg, gyorsan vége lesz" – üzente Deontay Wilder legújabb ellenfelének, Berman Stiverne-nek a szombati meccsük után, és pontosan úgy lett, ahogy megjósolta.

Wilder eddig "csak" egy ember nem tudott kiütni bokszmeccsen (mérlege: 39-0, 38 KO, atyavilág – a szerk.), és most elé állították azt az embert, aki kibírt ellene tíz menetet. Stiverne ezúttal nem úszta meg a zakót, az első menetben kidőlt, pont úgy, mint Deontay ellenfeleinek nagy része. Miután kidőlt, Wilder további parasztlengőket helyezett el a fején, ekkor született meg a KO, Stiverne ájultan rogyott neki a köteleknek. A bíró lefogta az őrjöngő Wildert, és majdnem ő is a padlón végezte, mert a bajnoknak nem tetszett, hogy lefogják.



Ezzel el is érkeztünk egy paradoxonhoz: mérlege szerint Wilder eddig nem mindenkit ütött ki karrierje során, és mégis. Stiverne-vel ugyanis korábban összecsaptak, 2015-ben Berman kibírta a 10 menetet, és végül csak pontozással veszített.

Wilder annyira magabiztos volt, hogy azt mondta: ha kikap, akkor sportágat vált. De mint ahogy az az Instagramján is elhangott, ez bizony könnyű meló volt:



A meccs után pedig kihívta Anthony Joshuát:
 "Egy király nem fut parasztok után. Egy király királyokat tesz el láb alól. Joshuát akarom. Joshua, gyere, találkozzunk. Nincs több kifogás. Időpontot kérek, ne várass meg.”


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá